VISSZA A HONLAPRA

 

Halász Gábor

 

TÁRSADALMI IGÉNYEK, ISKOLA, OKTATÁSPOLITIKA[1]

(közvéleménykutatási eredmények)

 

 

I. BEVEZETÉS

A magyar társadalom oktatással kapcsolatos igényeinek és attitűdjeinek a feltárására 1990 tavaszán reprezentatív mintán kérdőíves vizsgálatot folytattunk. A vizsgálatnak kettős célkitűzése volt. Egyfelől volt egy általánosabb, inkább az oktatáspolitika-kutatás elméleti alapjainak építését szolgáló célkitűzésünk: arra törekedtünk, hogy feltárjuk az emberek oktatással, iskolával kapcsolatos attitűdjeit, melyekről azt feltételeztük, hogy többé-kevésbé koherens struktúrákba szerveződnek, s mint ilyenek egy adott társadalomban az oktatáspolitika-alakítás kalkulálható elemét alkotják. Másfelől volt egy közvetlen, a hazai politikai átalakuláshoz kapcsolódó célunk: szerettük volna, ha a politikai átmenet idején készül olyan empirikus vizsgálat, amely a magyar társadalom aktuális igényeit, az oktatáspolitika néhány fontos kérdésével kapcsolatos véleményét mutatja be. Ez utóbbi célnak különös súlyt adott az, hogy nyilvánvaló volt, a rendszerváltás oktatáspolitikai változásokkal is fog járni, s ez nélkülözhetetlenné teszi a társadalmi igények alaposabb ismeretét, különösen azon igényekét, melyeknek a politikai csatornákon való kifejeződésére nem nyílik lehetőség.

A közvéleménykutatás kérdőívét olymódon állítottuk össze, hogy az hosszabb távon érvényes összefüggések megállapítására is alkalmas legyen. Mint említettük, nemcsak vélemények, hanem az oktatáspolitikával kapcsolatos, és feltételezhetően stabilabb attitűdök feltárására is törekedtünk. Az volt a célunk, hogy olyan adatbázishoz jussunk, amely lehetővé teszi ezen attitűdök belső struktúrájának az elemzését valamint annak a feltárását, hogy mindezt különböző külső tényezők hogyan befolyásolják. Mivel a nemzetközi irodalom tanulmányozása és külföldi kutatókkal való konzultációk alapján úgy tűnik, hasonló vizsgálatot a lakosság egészét reprezentáló mintán még nem folytattak, a kutatási koncepció megalkotásakor nem támaszkodhattunk komolyabb előzményekre. A kevés ilyen jellegű vizsgálatot pedagógusok illetve oktatásirányítók körében végezték, azaz olyan körben, amely, szemben az itt megkérdezett laikus közönséggel, az oktatás szakmai problémáiról megfogalmazott kérdéseket pozíciójánál fogva jól érti.

A kutatási koncepció, a mintavételi szempontok és a kérdőív végleges formája 1990 tavaszán, az Oktatáskutató Intézetben dolgozó és külső szakértőkkel való konzultációk során alakult ki. A technikai előkészítést, az adatfelvételt és az első összegző elemzéseket a Szocio-reflex közvéleménykutató KFT-vel együttműködve végeztük el. Ennek megfelelően először egy 100 fős budapesti mintán próbavizsgálatot végeztünk, majd ennek tapasztalatai alapján a hazai lakosságot nem, életkor, településszint és iskolai végzettség szerint reprezentáló 1000 fős mintát választottunk ki.

Az itt bemutatott elemzések és feldolgozások alapján a következő legfontosabb általános következtetést fogalmazhatjuk meg. A hazai lakosságnak az oktatással illetve az oktatáspolitikával kapcsolatos elvárásai - legyen szó akár az oktatás tartalmával, akár a rendszer strukturális adottságaival kapcsolatos elvárásokról - egyfelől meglepően koherens rendszerekbe szerveződnek, másfelől rendkívül pontosan tükrözik az emberek társadalmi hovatartozását, réteghelyzetét. Ennek alapján ki lehet jelenteni, hogy a különböző oktatáspolitikai megoldásokra való társadalmi reagálás az érintettek réteghelyzetének az ismeretében viszonylag jól becsülhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar társadalomban adott egy racionális, azaz többé-kevésbé kalkulálható oktatáspolitika-alakítás egyik alapvető feltétele, az oktatással kapcsolatos társadalmi elvárások viszonylagos stabilitása és tudatos jellege. A kutatás esetleges további kiterjesztése logikus módon az lehet, ha hasonló vizsgálatot pedagógus-mintán is elvégezhetnénk (amire szűkebb körben, már történt kezdeményezés).

II. A MINTA

A mintavételt a politikai közvéleménykutatások során alkalmazott elveknek megfelelően végeztük el. Ennek megfelelően egy, a 18-70 éves korú hazai felnőtt lakosságot reprezentáló 1000 fős minta lett kiválasztva. A 70 éves kort mint felső korhatárt azért állapítottuk meg, mert a próbavizsgálat során kiderült, hogy a 70 éven felüliek között rendkívül nagy volt a választ adni nem tudók aránya. Ennek az volt az oka, hogy a kérdőívben feltett kérdések egy részének a megválaszolása olyan odafigyelést, általános tájékozottságot kívánt meg, ami a legidősebbeknél nem egyszer hiányzott.

A minta összeállítása az 1990 tavaszán megtartott parlamenti választásokhoz készült szavazólisták alapján történt. A szavazólista alapján kontrollálni lehetett a megkérdezettek nemét, lakóhelyét és életkorát. A foglalkozási csoport és az iskolázottság reprezentativitását a véletlen biztosította.

A vizsgálat során alkalmazott kérdőívet a megkérdezetteket személyesen felkereső kérdezőbiztosok töltötték ki. A kérdéseket a kérdőívből olvasták fel, a kérdőívet nem adták a megkérdezett kezébe. A kérdések döntő többsége zárt kérdés volt. Ott, ahol a válaszlehetőségeket a megkérdezetnek látnia kellett (például rangsorolások esetén), a megkérdezett személy előre nyomtatott kártyán kapta kézbe ezeket.

A lekérdezést követően 992 használható kérdőívre tettünk szert. A minta jellemzőit az alábbiakban közöljük.

A nemek szerinti megoszlás lényegében a hazai a hazai felnőtt lakosságban megfigyelhető arányoknak megfelelően alakult: a nők valamivel nagyobb számban találhatók, mint a férfiak. A nők aránya 54.1%, a férfiaké 45.9%. A nők aránya az egyes életkori csoportokban lényegében hasonló, kivéve a 41-50 éveseket, ahol alacsonyabb (51%) és az 51-60 éveseket, ahol magasabb (57%). A megkérdezettek neme egyébként igen ritkán befolyásolja a különböző oktatási kérdésekben vallott nézeteiket.

Az életkor szerinti megoszlás annyiban nem felel meg a hazai lakosságra jellemző adatoknak, hogy a mintába csak a hetven éven aluli felnőttek kerültek be. A megkérdezettek átlagéletkora 44.4 év (a megoszlást az 1. táblázat tartalmazza). A városi lakosok átlagéletkora (43.4 év) valamivel alacsonyabb, mint a favakban élőké (45.6 év). A legalacsonyabb a megyeszékhelyeken élők átlagéletkora (41.8 év). A magasabb iskolai végzettségűek átlagéletkora természetesen jóval alacsonyabb, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűeké. Amíg a gimnáziumi végzettséggel rendelkezők átlagéletkora 37.1 év és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké 40.8 év, addig a nyolc általános iskolai osztálynál kevesebbet végzetteké 58.2 év és a nyolc általános iskolai végzettségűeké 47.1 év.

Az iskolai végzettség szerinti összetételt, mint említettük, a mintavétel során nem tudtuk kontrollálni. Ennek ellenére a minta végzettség szerinti összetétele kevéssé tér el a hazai felnőtt lakosságétól. A megoszlást a 2. táblázat tartalmazza (a végzettségüket az ötvenes évek előtt megszerzők esetében az akkori végzettséget konvertáltuk a jelenlegi iskolaszerkezetben szerezhető végzettségekre):

A megkérdezett foglalkozására nyitott kérdésben kérdeztünk rá, majd ezt kódoltuk egy 61 foglalkozási kategóriát tartalmazó kód szerint. A mintának az egyes foglalkozási csoportok szerinti megoszlását mutatja a 3. táblázat. A foglalkozási kategóriákat természetesen össze is lehet vonni. Az elemzésekben általában egy hat kategóriás táblázatot használtunk, amely a következő foglalkozási csoportokat különbözteti meg: vezető és értelmiségi (13.5%), középszintű szellemi dolgozó és közvetlen termelésirányító (14.7%), szakmunkás (25.8%), betanított munkás és ügyviteli dolgozó (18.9%), segédmunkás (13.5%) és egyéb foglalkozású (11.9%). Az egyes foglalkozási kategóriákon belül az iskolai végzettség megoszlását mutatja a 4. táblázat.

A minta reprezentativitását a lakóhely típusának a szempontjából biztosítottuk, de költségvetési okokból arra nem törekedhettünk, hogy a lakóhelytípusok regionálisan is reprezentálják az ország egészét. Mindazonáltal a mintába bekerült települések többé-kevésbé lefedik az egész országot, bizonyos mértékig reprezentálva az egyes nagyobb területi egységeket. A mintába a következő települések kerültek bele: Budapest főváros, 5 megyei jogú város (Pécs, Győr, Miskolc, Szeged, Debrecen), 4 megyeszékhely város (Eger, Salgótarján, Szolnok, Szekszárd), 5 egyéb város (Baja, Kazincbarcika, Gödöllő, Hódmezővásárhely, Monor) valamint két 5000 lélekszámnál nagyobb lakosságú, tizenhárom 1000-5000 lélekszámú és nyolc 1000 lélekszámnál kisebb község (a fenti városok közeléből). A feldolgozás során általában négy településkategóriával a számoltunk. A mintába bekerültek megoszlását eszerint a 5. táblázat mutatja. A 6. táblázat az iskolai végzettségnek az egyes településtípusokon élők körében való megoszlását mutatja.

Az alábbiakban a mintánk néhány egyéb jellemzőjét mutatjuk be, így a jövedelmi viszonyok, a vallásosság, felekezeti hovatartozás, politikai rokonszenv szerinti megoszlást.

Az egy főre jutó átlagjövedelem a megkérdezettek családjában 6166 Ft volt. Ennek foglalkozási kategóriánkénti megoszlását mutatja a 7. táblázat.

A megkérdezetteknek 63.9%-a mondta magát vallásosnak. Ebből 16.7% vallotta magát az "egyháza tanait követőnek" és 47.2% a "maga módján vallásosnak". Ez a különbségtétel az elemzés során igen fontosnak bizonyult: az egyházuk tanait követők és a maguk módján vallásosak sok oktatási kérdésben egymástól eltérő véleménnyel bírnak. Nem vallásosnak a megkérdezettek 34.8%-a mondta magát (nem adott választ erre a kérdésre 1.3%- uk). A felekezeti megoszlást, vagyis az arra a kérdésre adott válaszoknak a megoszlását, hogy "születésekor milyen vallásban keresztelték vagy jegyezték be?" a 8. táblázat mutatja.

A megkérdezettek politikai vonzódását az arra a kérdésre adott válasz alapján határoztuk meg, hogy "Önnek személy szerint általában melyik párt vagy pártok tevékenysége, programja a legrokonszenvesebb?". Hangsúlyozni kell azonban, hogy a kérdezés 1990 májusában, közvetlenül a parlamenti választásokat követően történt. A válaszok megoszlását a 9. táblázat mutatja.

III. AZ OKTATÁS FONTOSSÁGA, AZ ISKOLÁZÁSHOZ VALŰ VISZONY

Az iskolázás fontosságát két szempontból is meg lehet ítélni: a társadalom szempontjából és az egyén szempontjából. Amikor tehát arra a kérdésre keresünk választ, hogy vajon a magyar társadalom különböző csoportjai mekkora jelentőséget tulajdonítanak az iskolázásnak, e kérdést két formában is feltehetjük. Egyfelől arra kérdezhetünk rá, vajon mennyire tartják az emberek fontosnak az iskolázást a társadalom egészét tekintve, másfelől arra, mennyire tartják fontosnak egyéni boldogulásukat nézve.

Azt, hogy az emberek mennyire tartják fontosnak az oktatást a társadalom egészét tekintve, a legjobban talán annak alapján mérhetjük le, hogy mennyi pénzt szánnának az oktatásra. Arra a kérdésre, hogy vajon az államnak mennyi pénzt kellene az oktatásra költenie, az emberek döntő többsége azzal válaszol, hogy sokkal többet (lásd 10. táblázatot).

Ha ötfokú skálán (1 = sokkal kevesebbet, mint ma; 5 = sokkal többet mint ma) értékeljük az emberek válaszait, akkor azt jól látjuk, hogy átlag 4.3-es érték adódik. Az oktatásra szánt kiadások növelésének az igénye annál magasabb, minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége (lásd a 11. táblázatot)

Az oktatásra fordítandó állami kiadások növelésének a kérdése másképp vetődik fel akkor, ha az oktatást különböző egyéb közfeladatokkal kell összevetni. Tizenöt, az állami költségvetésből támogatott közfeladattal kapcsolatban kértük az emberektől, vajon kellene-e arra az államnak több pénzt fordítania. Az oktatást, mint olyan feladatot, amire az államnak több pénzt kellene fordítania, az embereknek 63%-a jelölte meg. Megelőzték az oktatást olyan feladatok, mint "az alacsony nyugdíjak emelése", "az egészségügyi hálózat javítása", "a nehéz fizikai munka jobb megfizetése", "a lakáshiány enyhítése", a közbiztonság javítása" valamint "a környezet védelme". Ezzel szemben fontosabbnak bizonyult az oktatás olyan feladatoknál, mint a "az értelmiség anyagi megbecsülése", "a telefonhálózat kiépítése", "a vízellátás, csatornázás javítása", "a magánvállakozások támogatása", "a munkanélküliek segítése", "a mezőgazdaság támogatása", "utak, autópályák építése" valamint "a honvédelem erősítése" (13%).

Az iskolázottabb és kevésbé iskolázott emberek preferenciái természetesen eltérőek: amíg az oktatást az érettségivel rendelkezők 81%-a választotta, addig az érettségivel nem rendelkezők között ez az arány csak 48%. Ugyancsak többen választották az oktatást a városiak, mint a falusiak körében (lásd a 12. táblázatot).

Azoknak a véleménye is, akik szerint az oktatásra több pénzt kell költeni, másképp alakulhat akkor, ha az egyes feladatokat rangsorolniuk kell. A 15 feladat rangsorában az oktatás átlagosan az 5.6 helyre került. Megelőzték az olyan feladatok, mint a fizikai munka jobb megfizetése (3.5), a lakáshiány enyhítése (4.2), az alacsony nyugdíjak emelése (4.3), az egészségügy fejlesztése (4.5), az értelmiség jobb megfizetése (5.0).

Az oktatásnak tulajdonított fontosság lineárisan függ össze az emberek iskolai végzetségével: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy az oktatást magasra helyezi azon feladatok rangsorában, melyre az államnak pénzt kell adnia (lásd 13. táblázat). Érdemes megjegyezni, hogy minél elégedetlenebb valaki az oktatás színvonalával, annál valószínűbb, hogy az oktatást a feladatok rangsorában magasra helyezi. Az oktatás színvonalával való elégedettség és az iskolai végzettség között fordított összefüggés van: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál elégedetlenebb az oktatással. (lásd a 14. táblázatot).

Az iskolázás jelentőségének az egyéni boldogulás szempontjából való megítélésére közvetlenül kérdeztünk rá olymódon, hogy az alábbi ellentétpárban szereplő állítások közötti választásra kértük a megkérdezetteket. (1) "Az életben manapság csak az az ember boldogulhat igazán, aki iskolázott." (2) "A tehetséges ember ma is boldogul az életben, még akkor is, ha nem iskolázott.". (Ez az ellentétpár annak az attitűd-kérdéssornak része, melyről a későbbiekben még részletesebben szó lesz.)

Az iskolázottabb emberek között, amint az várható, nagyobb arányban vannak olyanok, akik az iskolázást az életben való boldogulás előfeltételének tekintik. Amíg az érettségizetteknek 44%-a tartja fontosnak az iskolázást az életben való boldoguláshoz (ilyen arányban választották az ellentétpár első állítását), addig a nem érettségizetteknek csak 30%-a. Az iskolázást fontosnak tartók aránya a legalacsonyabb a szakmunkás végzettséggel rendelkezők körében (28%), náluk a nyolc általános iskolánál kevesebbet végzetek között is többen (32%) gondolják ezt így. A legmagasabb az arányuk a felsőfokú végzetséggel rendelkezők között (48%).

Erősen korrelál az iskolázottságnak tulajdonított jelentőség a jövedelmi helyzettel: amíg az 5500 Ft egy főre eső jövedelemnél többel rendelkező családban élők között az iskolázást fontosnak tartók aránya 44%, addig az ennél rosszabb jövedelmi helyzetben lévők között 29% az arányuk.

Meglepő módon azok, akik a szüleiknél magasabb iskolai végzettségre tettek szert, tehát felfelé mobil rétegbe tartoznak, kevésbé tartják fontosnak az iskolázás hatását az életben való boldogulásra. Amíg azok között, akiknek magasabb az iskolai végzettségük, mint az apjuknak, csak 32% az iskolázást fontosnak tartók aránya, addig azok között, akik ugyanolyan vagy kisebb végzettséggel rendelkeznek 43%. Meg kell azonban említeni azt, hogy éppen a szakmunkások körében a legmagasabb a felfelé mobil emberek aránya, tehát azok között, akik számára egyébként a legkevésbé fontos az iskolázottság.

A városiak között jóval magasabb az iskolázást fontosnak tartók aránya, mint a falun élők között. Amíg az előbbiek körében ez 43%, addig az utóbbiak között csak 28%. A lakhelyük szemmel láthatóan erősebben befolyásolja az embereknek az iskolázás fontosságáról vallott nézeteit, mint iskolai végzettségük. A falun élők körében még az érettségivel rendelkezők között is kisebb az aránya az iskolázást fontosnak tartóknak, mint bármelyik városban élő csoportban.

Az iskolázottság pozitív hatása az iskolázás fontosságának az elismerésére a falun erősebb, mint városban: amíg a városiak körében az iskolázást fontosnak tartók aránya csak 1.28-szor nagyobb az érettségizettek között, mint a nem érettségizettek között, addig a falusiak körében ez az arány 1.35-ször magasabb. Másképp nézve: a lakhely hatása a kevésbé iskolázottak körében erősebb, mint az iskolázottabbak körében: amíg az érettségivel rendelkezők körében a városiak aránya csak 1.31-szer nagyobb a falusiak arányánál, addig az érettségivel nem rendelkezők körében ezt az arány 1.38-szor magasabb. Általánosan megfogalmazva: minél hátrányosabb társadalmi helyzetű valaki, annál nagyobb szerepe lehet egy tényező megváltozásának: az iskolázás fontosságának az elismerését főleg az iskolázatlanoknál befolyásolja a lakhely, és főleg a falusiaknál befolyásolja az iskolázottság (lásd a 15. táblázatot).

A jövedelmi helyzet ugyancsak erősen befolyásolja az iskolázás fontosságának a megítélését. Amíg az 5500 Ft egy főre jutó jövedelemnél kevesebbel rendelkező családokban élők körében az iskolázottságot fontosnak tartók aránya 29%, addig az ennél jobb jövedelmi helyzetben lévők között 44%.

A jobb jövedelmi helyzetben lévők között a lakhely hatása erősebb, mint a rosszabb jövedelmi helyzetben lévők között: amíg a magasabb jövedelműek körében a városiak 1.45-ször nagyobb arányban tartják fontosnak az iskolázást mint a falusiak, addig az alacsonyabb jövedelműek körében csak 1.27-szer nagyobb az arányuk. Amíg az iskolázottság, mint láttuk, a falvakban gyakorolt erősebb hatást az embereknek az iskolázásról való véleményére, addig a jövedelmi helyzet, éppen fordítva, a városban bír nagyobb befolyásoló erővel: amíg a városban élők között a magasabb jövedelműek között 1.45-ször magasabb az iskolázást fontosnak tartók aránya, addig a falusiak körében csak 1.27-szer magasabb (lásd 16. táblázat).

A jövedelmi helyzet és az iskolai végzettség közös hatása az iskolázottság fontosságának a megítélésére hasonló ahhoz, amit a lakhely és az iskolai végzettség közös hatását elemezve láttunk: a hátrányosabb helyzetűeknél erősebb a másik változó hatása. Amíg az érettségivel rendelkezők csoportján belül a magasabb jövedelmi helyzetűek között csak 1.37-szer nagyobb az iskolázást fontosnak tartók aránya, mint a rosszabb jövedelmű helyzetűek között, addig az érettségivel nem rendelkezők csoportjában az arányuk 1.41-szor magasabb. Másik oldalról tekintve: amíg a magasabb jövedelműek csoportjában az érettségizettek között csak 1.26-szor magasabb az iskolázottságot fontosnak tartók aránya, mint az érettségivel nem rendelkezők között, addig az alacsonyabb jövedelműek csoportjában ez a többség 1.3-szoros (az iskolázást fontosnak tartók arányát mutatja a 17. táblázat).

Az iskolázást az életben való boldoguláshoz fontosabbnak tartják nők a férfiaknál, a fiatalabbak az idősebbeknél, a vallásos emberek a nem vallásosaknál valamint azok, akik annak idején jó tanulók voltak azoknál, akik rossz tanulók voltak.

Az iskolázásnak tulajdonított fontosságra lehet következtetni abból is, hogy az emberek mennyire lennének hajlandók többlet anyagi erőfeszítésre annak érdekében, hogy gyermekeiket (unokáikat) jobb iskolázásban részesíthessék. Az iskoláskorú gyermekkel vagy unokával rendelkező megkérdezetteknek csaknem fele (47%) lenne hajlandó több pénzt áldozni arra, hogy a gyermekei (unokái) jobb iskolákba, jobb tanárokhoz járjanak. Arányuk különösen az érettségizettek között magas: amíg az érettségivel nem rendelkezők között az arányuk csak 41%, addig az érettségizettek között 66%.

Igen fontos annak hangsúlyozása, hogy az iskolázottság sokkal jobban befolyásolja a többletráfordításra való hajlandóságot, mint a jövedelmi helyzet. Noha a magasabb jövedelműek között valamivel nagyobb arányban találhatók olyanok, akik hajlandóak lennének több pénzt áldozni a gyermekek (unokák) jobb iskoláztatására ez az eltérés nem jelentős: az 5500 Ft/fő alatti jövedelmű családokban 46% az arányuk, az ennél magasabb jövedelműek között 49%. Viszont - és ez az összefüggés egybecseng a korábban említettekkel - az iskolázottság az alacsonyabb jövedelműek között meghatározóbb szerepet játszik, mint a magasabb jövedelműek között: amíg az 5500 Ft/fő feletti jövedelműek körében az érettségizetteknek 60%-a lenne hajlandó pénzt költeni a gyermekek (unokák) jobb iskoláztatására, addig az ennél alacsonyabb jövedelműek között 68% az arányuk (lásd a 18. táblázatot).

Azt, hogy a többletráfordításra való hajlandóság alapvetően nem a jövedelemtől, hanem az iskolázottságtól függ, jól mutatja az, hogy a többletráfordításra hajlandók jövedelmi helyzete rosszabb, mint a többletráfordításra nem hajlandóké úgy az érettségizettek, mint a nem érettségizettek csoportjában. Amíg a többletráfordításra hajlandók egy főre jutó átlagjövedelme az érettségivel nem rendelkezők között 4770 Ft, addig az erre nem hajlandóké 4840 Ft; és ugyanígy az érettségizettek között: amíg a többletráfordításra hajlandók jövedelme 6627 Ft, addig az erre nem hajlandóké 7056 Ft.

IV. AZ ISKOLÁVAL SZEMBENI IGÉNYEK

Az iskolával szembeni igények feltárására a megkérdezetteknek bemutattunk egy listát, amely 20 olyan feladatot tartalmazott, melyek elvégzése az iskoláktól várható. Két dologra kértük őket. Egyfelől arra, hogy az egyes feladatokat osszák szét három csoportba aszerint, hogy azokat (1) nagyon fontosnak, (2) kevésbé fontosnak tartják vagy pedig (3) nem tartják fontosnak. Másfelől arra, hogy mindazokat a feladatokat, melyekre nem mondták azt, hogy nem fontosak, helyezzék rangsorba olymódon, hogy legfelülre kerüljön az a feladat, amelyet a legfontosabbnak tartanak és legalulra az, amelyet a legkevésbé tartanak annak. Azt reméltük, hogy ennek eredményeképpen képet alkothatunk arról, hogy mi az, aminek az elvégzését a magyar társadalom különböző csoportjai ma az iskolától várják, és mi az, aminek nagyobb vagy kisebb jelentőséget tulajdonítanak. A megkérdezettektől általánosságban vártunk választ arra hogy mit várnak az iskolától. Nem specifikáltuk azt, hogy milyen iskolatípusról vagy iskolafokozatról van szó, hanem általában "az iskoláról" kérdeztük őket. Ha a megkérdezettek maguk felvetették az iskolatípus vagy iskolafokozat kérdését, akkor azt feleltük, hogy az általánosan kötelező iskoláztatásra gondoljanak. Azért tartottuk magunkat ehhez a megoldáshoz, mert általában jellemző az, hogy amikor az emberek az oktatásról vagy az iskolákról ítéletet alkotnak vagy oktatáspolitikai vitákba bekapcsolódnak, nem konkretizálják azt, hogy milyen iskolafajtára gondolnak.

1. Az iskolától elvárt feladatok

Az embernek az iskolával kapcsolatos elvárásait a hagyományos értékek dominálják. A fontosnak tekintett, azaz az iskolától feltehetően mindenképpen elvárt feladatok listáját a "tisztességre, erkölcsre nevelés" vezeti: a megkérdezettek 87.8%-a sorolta ezt a feladatot a "fontos" vagy "nagyon fontos" kategóriába. Ezt követi a "rendre, fegyelemre nevelés" (86.0%), az "az anyanyelv megfelelő elsajátítása" (85.4%), majd az, hogy az iskola biztosítsa "egy jó szakma elsajátítását" (83.8%). Csak ezek után következnek az olyan feladatok, mint az "egyéni képességek fejlesztése" (82.5%), "a gondolkodás, az értelem fejlesztése" (82.3%) és a "felkészítés a továbbtanulásra" (82.2 %), a "mozgás és sportolási lehetőség biztosítása" (81.4%) és az "idegen nyelvek megtanítása" (79.5%) és - a listán már kissé hátrébb - a "tudományos ismeretek átadása" (76.3%).

Ha valamivel kisebb arányban is, de az emberek döntő többsége az iskola fontos feladatai közé sorolja a nemzeti, közösségi összetartozás, a szolidaritással értékeivel kapcsolatos feladatokat is. Ilyen például "a magyar nemzeti hagyományok megismertetése" (79.2%) "a haza szeretetére való nevelés" (77.1%) a "másokkal való együttműködésre nevelés" (76.5%) vagy a "a közösségi szellem fejlesztése" (72.8%). Az emberek igen nagy hányada tekinti ezek mellett fontosnak az iskolának azt a feladatát, hogy "szeretetteljes bánásmódot" (78.1%) és  "megfelelő étkeztetést, napközi ellátást" nyújtson (74.0%).

A megkérdezetteknek valamivel kevesebb, mint kétharmada tartja fontosnak azt, hogy az iskola biztosítsa a "játék, szórakozás, kellemes elfoglaltságok" lehetőségét (63.5%) és a "vallásos nevelést" (62.7%). Végül az emberek alig több, mint fele tekinti fontosnak azt, hogy legyen az iskolában "szexuális nevelés" (54.8%) és kevesebb, mint fele azt, hogy legyen "politikai, állampolgári nevelés" (42.2%).

Az eddigiekben nem választottuk szét a "fontos" és a "nagyon fontos" kategóriába sorolt feladatokat. Ha ezt megtesszük, és külön azt is megnézzük, hogy mi az amit az emberek kiemelten fontosnak tartanak, azaz a "nagyon fontos" kategóriába soroltak, némileg eltérő képet kapunk. Továbbra is a "tisztességre, erkölcsre nevelés" vezeti a listát, ám a "rendre, fegyelemre nevelést" már megelőzi a "gondolkodás, az értelem fejlesztése" és az egyéni képességek fejlesztése".A "felkészítés a továbbtanulás" a "mozgás és sportolási lehetőség biztosítása" elé kerül és a "tudományos ismeretek átadása" is megelőzi a "másokkal való együttműködésre nevelést". Ez arra utal, hogy ha az embereknek nemcsak azt kell általánosságban megmondaniuk, hogy melyek azok a feladatok, melyek teljesítését az iskolától elvárják, hanem az egyes feladatokat azok fontossága szerint rangsorolniuk is kell, akkor a tanítással, az értelmi fejlesztéssel és általában az egyéni iskolai karrierrel kapcsolatos feladatok mindjárt előrébb kerülnek a rangsorban. (Az egyes feladatok fontosságának a megítélését mutatja a 19 táblázat.)

2. A feladatok relatív fontossága

A fenti a feltételezést erősíti meg azoknak az eredményeknek az elemzése is, amelyekre vizsgálatunk második részében tettünk szert amikor már nem azt kértük a megkérdezettektől, hogy mondják meg, fontosnak tartják-e az egyes feladatokat vagy sem, hanem azt, hogy helyezzék őket rangsorba, azaz egymáshoz viszonyítsák őket. Ha a feladatokat rangsorolni kell, azaz a relatív fontosságukról kell ítéletet alkotni, akkor a legtöbb ember az "egyéni képeségek fejlesztését" és a "gondolkodás, az értelem fejlesztését" helyezi a rangsor élére s csak ezután következik a "tiszteségre, erkölcsre való nevelés" (lásd a 20. táblázatot). A negyedik helyre az "egy jó szakma elsajátítását" helyezik, az ötödikre pedig "az anyanyelv megfelelő elsajátítását", és csak ezt követi a "rendre, fegyelemre nevelés". Az "idegen nyelvek megtanítása" és a "felkészítés a továbbtanulásra" feladatai ebben az esetben is csak követik az eddig említetteket.

A rangsor legvégére a "politikai, állampolgári nevelés", a "szexuális nevelés" és a "játék, szórakozás, kellemes elfoglaltságok" biztosításának a feladatai kerülnek akkor is, ha az embereknek egymáshoz kell viszonyítaniuk a feladatok fontosságát. Ugyancsak alacsony helyezést kap (növekvő fontossági sorrendben) a "közösségi szellem fejlesztése", a "megfelelő étkeztetés, napközi ellátás", a "mozgás és sportolási lehetőség" biztosítása" és a "vallásos nevelés". A rangsor közepe táján foglalnak helyet (ugyancsak növekvő fontossági sorrendben) a "másokkal való együttműködésre nevelés", "a haza szeretetére nevelés", a "nemzeti hagyományok megismertetése" és a "szeretetteljes bánásmód". (Az egyes feladatok rangsorban elfoglalt pozícióját a 20. táblázat mutatja).

3. Társadalmi csoportok közötti eltérések

3.1. Iskolázottság és életkor

Nyilvánvaló persze, hogy a fenti az elvárásokat nem mindenki osztja egyöntetűen. A különböző társadalmi csoportok más és más feladatokat tartanak fontosnak. Az a tényező, amely a leginkább befolyásolja az embereknek az iskolával kapcsolatos elvárásait, az iskolai végzettségük. Az alacsonyabb illetve magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők egészen más feladatokat tartanak fontosnak. Nem egy feladat esetében lineáris összefüggést figyelhetünk meg: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál fontosabbnak tart bizonyos feladatokat, és fordítva. Az iskolai végzettség mellett gyakran az életkor is befolyásolja az iskolával kapcsolatos elvárásokat. E két tényező nyilván egymással is összefügg, hiszen a fiatalabbak között nagyobb a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők aránya. Nemegyszer azonban egymástól függetlenül is befolyásolják azt, hogy ki mit vár az iskolától.

Az iskolázottságnak és az életkornak az iskolával kapcsolatos elvárásokra gyakorolt hatását úgy vizsgáltuk, hogy az érettségivel rendelkező és az azzal nem rendelkező, illetve a negyven év alatti és negyven év feletti életkorú megkérdezettek válaszait hasonlítottuk össze. Az egy-egy iskolai feladatnak tulajdonított relatív (azaz a többi feladatokhoz viszonyított) fontosság értékét az adta, hogy a megkérdezett az általa már korábban fontosnak minősített feladatok rangsorában hányadik helyre tette az adott feladatot. Azok a feladatok, melyeket a megkérdezett eleve nem tartott fontosnak, a lehetséges leggyengébb, azaz 20-as pontértéket kapták. Az eltéréseket akkor tekintettük szignifikánsnak, ha 120 feletti elemszám és 4-5 pontnyi szórás esetén az eltérés 1 pont felett volt.

Főleg az idősebb és alacsonyabb iskolai végzettségű emberek helyezik a fontossági rangsorban magasra az olyan, a hagyományos értékekhez, gyakran a közösségi összetartozás értékéhez kötődő feladatokat, mint a "vallási nevelés", "a haza szeretetére való nevelés", a "rendre, fegyelemre való nevelés" vagy a "magyar nemzeti hagyományok megismertetése". Ezzel szemben a fiatalabb és magasabb iskolai végzettségű emberek értékelik fontosabbnak az olyan, inkább a modern iskolarendszerekben megfogalmazott és főképp az egyéni boldoguláshoz vagy az iskolai karrierhez köthető feladatokat, mint "az egyéni képességek fejlesztése", "a gondolkodás, az értelem fejlesztése", vagy az "idegen nyelvek megtanítása". Részben az iskolázottsági és életkorbeli eltérések hatására, de részben attól függetlenül, ugyanez a típusú eltérés figyelhető meg a városi és vidékiemberek elvárásai között: amíg az előző feladatcsoport felértékelése inkább a vidékiekre, az utóbbié inkább a városiakra jellemző.

Az iskolázottság és az életkor hatása gyakran egyirányú, egymást erősítő, ami azt jelenti, hogy az iskolázott fiatalok és az iskolázatlan idősebbek alkotják a két leginkább eltérő csoportot. Ez azonban nem minden feladat fontosságának a megítélésében van így. Előfordul, hogy az iskolai végzettség megkülönböztető hatása nem egyforma a fiatalabbak és az idősebbek körében. Bizonyos iskolai feladatok megítélésében az iskolai végzettség a fiatalabbak között hat nagyobb megkülönböztető erővel, azaz a fiatalabbak körében nagyobb a különbség az alacsonyabb és magasabb végzettségűek között. Ilyen például az "idegen nyelvek megtanítása", a "magyar nemzeti hagyományok megismertetése" vagy a "haza szeretetére nevelés": az előbbi kettőt az iskolázotabb, az utóbbit az iskolázatlanabb fiatalok tartják fontosabbnak. Más feladatok megítélésben viszont az idősebbek között nagyobb az iskolázottság megkülönböztető szerepe. îgy például különösen a "vallásos nevelés" megítélésében térnek el nagyon az iskolázott és kevésbé iskolázott idős emberek. Amig a fiatalabbak között e kérdésben az iskolázottság nem befolyásoló tényező, addig az idősebbeknél az iskolázatlanok sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítanak e feladatnak, mint a fiatalok.

Van olyan feladat is, melynek a megítélésben az életkor és az iskolázottság nem egymást erősítő módon hat. Ilyen például a "magyar nemzeti hagyományok megismertetése" a "szeretetteljes bánásmód" vagy az "anyanyelv megfelelő elsajátítása". Az előbbi feladatra az jellemző, hogy amíg a fiatalabbak között a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők tartják fontosabbnak, addig az idősebbek között az alacsonyabb iskolai végzettségűek. Az utóbbi két feladatra pedig az jellemző, hogy amíg a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők között inkább a fiatalabbak tartják fontosabbnak, addig az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők között inkább az idősebbek.

Ha összehasonlítjuk az iskolai végzettség és az életkor hatását, azt látjuk, hogy egyértelműen az előbbié a jelentősebb. Mindössze négy olyan feladat van, melyek megítélésében az életkornak nagyobb szerepe van, mint az iskolázottságnak. Ezek a "felkészítés a továbbtanulásra", a "játék, szórakozás, kellemes elfoglaltságok" biztosítása, a "szexuális nevelés" és a "mozgás, sportolási lehetőségek biztosítása". Ezekre tehát nemcsak az jellemző, hogy a fiatalabbak fontosabbnak tartják őket, mint az idősebbek, hanem azt is, hogy az iskolázottság nem ("játék, szórakozás, kellemes elfoglaltságok" és "mozgás, sportolási lehetőség") vagy kevésbé ("felkészítés a továbbtanulásra" és szexuális nevelés") befolyásolja a megítélésüket, mint az életkor.

Az életkornak egyáltalán nincs, ellenben az iskolázottságnak igen nagy szerepe van az alábbi feladatok megítélésében: "a gondolkodás, az értelem fejlesztése", a "tudományos ismeretek átadása", és az "egy jó szakma elsajátítása". Az előbbi kettőt az iskolázottabbak, az utóbbit az iskolázatlanabbak helyezik előbbre a rangsorban. Bizonyos szerepe az életkornak is van, de az iskolázottságnak jóval nagyobb az alábbi feladatok megítélésében: "egyéni képességek fejlesztése", "vallásos nevelés", "idegen nyelvek megtanítása" és a "megfelelő étkezés, napközi ellátás biztosítása". Az a feladat, amelynek a megítélését az életkor és az iskolai végzettség a leginkább egyirányú és egymást erősítő módon befolyásolja, a "rendre, fegyelemre nevelés": ezt a fiatalabbak és az idősebbek körében egyaránt a kevésbé iskolázottak tartják fontosabbnak, illetve az iskolázottak és kevésbé iskolázottak körében egyaránt az idősebbek.

3.2. Jövedelmi helyzet

Az embereknek az iskolákkal kapcsolatos elvárásai nem függetlenek jövedelmi helyzetüktől sem. A jövedelmi helyzetet a megkérdezett családjában egy főre jutó havi jövedelemmel jellemeztük. Rosszabb anyagi helyzetűnek azokat tekintettük, akiknél a családban az egy főre jutó havi jövedelem 5500 Ft. alatt volt, jobb anyagi helyzetűnek azokat, akiknél 5500 Ft. fölött. Az alacsonyabb és a magasabb jövedelmi csoportba egyaránt a megkérdezettek 40-40%-a került. 20%-uknál nem lehetett egyértelműen eldönteni az egy főre jutó jövedelem nagyságát.

A jövedelmi helyzet természetesen nagyon erősen összefügg az iskolázottsággal, ám az iskolával szembeni elvárásoknak azok az eltérései, amelyek a jövedelmi helyzettel függenek össze, nem mindig vezethetők vissza az iskolázottságban megfigyelhető eltérésekre.

A jövedelmi helyzet különösen az alacsonyabb iskolázottságúak körében látszik összefüggeni egyes iskolai feladatok fontosságának a megítélésével. Az alacsonyabb iskolázottságúak körében a magasabb jövedelműek sokkal nagyobb relatív fontosságot tulajdonítanak az olyan iskolai feladatoknak, mint "az egyéni képességek fejlesztése", "a gondolkodás, az értelem fejlesztése" vagy "az idegen nyelvek megtanítása". Noha ezeket a feladatokat a magasabb iskolai végzettségűek körében is fontosabbnak tartják a jobb jövedelmi helyzetűek, a két jövedelmi csoport közötti eltérés ezek körében korántsem olyan nagy, mint az alacsonyabb iskolázottságúak körében, ahol igen nagy eltérés figyelhető meg a két jövedelmi csoport között. A rosszabb jövedelmi helyzetűek ezzel szemben az olyan feladatok fontosságát hangsúlyozzák, mint "a tisztességre, erkölcsre nevelés", a "közösségi szellem fejlesztése" és a "megfelelő étkezés, napközi ellátás": továbbra főleg az alacsonyabb iskolázottságúak körében.

A jövedelmi helyzet csak a magasabb iskolázottságúak körében befolyásolja az alábbi feladatok megítélését: "az anyanyelv megfelelő elsajátítása", "a haza szeretetére való nevelés" (ezeket az alacsonyabb jövedelműek tartják fontosabbnak), illetve a "felkészítés a továbbtanulásra" és a "szexuális nevelés" (ezeket a magasabb jövedelműek tartják fontosabbnak). A "rendre, fegyelemre nevelés" feladatát ugyancsak az alacsonyabb jövedelműek tartják fontosabbnak, különösen a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében, ahol a két jövedelmi csoport eltérése igen nagy. A "magyar nemzeti hagyományok megismertetése" feladatát az alacsonyabb és magasabb iskolázottságúak körében egyaránt a magasabb jövedelműek tartják fontosabbnak.

3.3. Lakóhely

Az iskolával kapcsolatos elvárásokat a lakóhely is befolyásolja. A megkérdezetteknek, mint láttuk valamivel több, mint 40%-a lakik falvakban és valamivel kevesebb, mint 60%-a városokban. A városi népességen belül jól jellegzetes csoportot alkotnak a fővárosiak, akikre általában még inkább jellemzőek azok az eltérések, amelyek a városi embereket a falun élőktól megkülönböztetik.

A városi vagy falusi népesség iskolai elvárásai eltérnek egymástól, és ez ugyancsak gyakran nem vezethető vissza arra, hogy a városiak iskolázottabbak, mint a falun élők. A városi és falusi emberek, függetlenül attól, hogy iskolázottabbak vagy kevésbé iskolázottak, nagyon eltérő módon itélik meg az alábbi feladatok fontosságát: "a tudományos ismeretek átadása", "idegen nyelvek megtanítása", "egyéni képességek fejlesztése" (ezeket a városiak sokkal fontosabbnak tartják, mint a falun élők), illetve a "tisztességre, erkölcsre nevelés" és a "haza szeretetére nevelés"  (ezeket a falun élők tartják fontosabbnak).

Noha a fent említett feladatok esetében a városi illetve falusi lakhely az iskolázottabb és kevésbé iskolázott embereknél egyaránt befolyásoló tényező, némelyik feladatnál a kevésbé iskolázottak körében nagyobb eltéréseket figyelhetünk meg a városiak és a falusiak között, mint az iskolázottabbak körében. Ilyen például az "egyéni képességek fejlesztése", "idegen nyelvek megtanítása" és a "tisztességre, erkölcsre nevelés". Amíg az elsőnél főleg a kevésbé iskolázottak körében van eltérés a városiak és a falusiak között, addig az utóbbi kettőnél inkább az iskolázottabbak körében figyelhető meg eltérés.

Bizonyos feladatok fontosságának a megítélésében csak kevésbé iskolázott emberek körében figyelhetünk meg eltérést a városiak és falusiak között. Ilyen mindenekelőtt a "rendre, fegyelemre nevelés", de ilyen az "anyanyelv megfelelő elsajátítása" is. Amíg az előbbit a falun élők, addig az utóbbit a városiak tartják fontosabbnak. Más feladatok esetében viszont csak az iskolázottak körében található eltérés a városiak és a falusiak között. Ilyen például a ""felkészítés a továbbtanulásra" és az "egy jó szakma elsajátítása". Amíg az előbbit a városiak, addig az utóbbit a falusiak tartják fontosabbnak.

Igen sok olyan feladat van, melyeknek a megítélésében a falusiak körében jóval nagyobb szerepe van az iskolázottságnak, mint a városiak körében. Ilyen például az "egyéni képességek fejlesztése", a "gondolkodás, az értelem fejlesztése" és az "anyanyelv megfelelő elsajátítása", melyeket az iskolázottabbak tartanak fontosabbnak, illetve a "vallásos nevelés", a "rendre, fegyelemre nevelés", az "étkezés, megfelelő napközi ellátás", és a "hazaszeretetre nevelés", melyeket a kevésbé iskolázottak tartanak fontosnak. Ugyancsak nagyobb az iskolázottabbak és a kevésbé iskolázottak közötti eltérés a falusiak körében a "felkészítés a továbbtanulásra" feladatának a megítélésben. Itt azonban egy másik összefüggést is megfigyelhetünk. E feladat megítélésben ugyanis az iskolázottság eltérően hat a falusiak és a városiak körében: városban az iskolázottabbak, falun viszont az iskolázatlanabbak tartják fontosabbnak.

Két olyan feladat van, amelyek fontossága megítélésében a városiak körében található nagyobb eltérés az iskolázottabbak és az iskolázatlanabbak között. Ezek a"tisztességre, erkölcsre nevelés" és aaz "egy jó szakma elsajátítása" (mindkettőt a kevésbé iskolázottak tartják fontosabbnak).

4.4. Szülők és nem szülők

Különösen nagy jelentősége van annak, hogy az egyes feladatok fontosságának a megítélésében milyen eltérések találhatók az iskolás korú gyermekkel rendelkezők, azaz a szülők és az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők között. Meglepő módon az iskolás korú gyermekkel rendelkező szülők és az egyéb állampolgárok elvárásai között csak ritkán lehet igazán nagy eltérést találni. Az, hogy valakinek van-e iskolás korú gyermeke vagy nincs, úgy tűnik sokkal kevésbé befolyásolja az egyes iskolai feladatok fontosságának a megítélést, mint a korábban említett egyéb tényezők, így az iskolai végzettség, az életkor vagy a lakhely. A legnagyobb eltérés "vallásos nevelés" fontosságának a megítélésben található: ezt az iskolás korú gyermekkel rendelkezők sokkal fontosabbnak tartják, mint az iskolás korú gyermekek szülei. A gyermekek vallásos nevelését e vizsgálat tanúsága szerint is elsősorban a nagyszülők szorgalmazzák.

Ha nem is kiemelkedően nagy, de mindenképpen szignifikáns mértékben a szülők a nem szülőknél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az alábbi feladatoknak: "az egyéni képességek fejlesztése", a "gondolkodás, értelem fejlesztése" és a "felkészítés a továbbtanulásra". Ezzel szemben az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők hangsúlyozzák inkább az olyan feladatok fontosságát, mint a "szeretetteljes bánásmód", az "egy jó szakma elsajátítása", a "hazaszeretetre nevelés", a "másokkal való együttműködés", és a "magyar nemzeti hagyományok megismertetése".

3. Vallás, felekezeti hovatartozás

Bizonyos feladatok megítélésében a vallásosság is szerepet játszik. Természetesen ilyen a "vallásos nevelés" fontosságának a megítélése. Ennek kapcsán érdekes összefüggést állapíthatunk meg. A nagy eltérés nem a magukat vallásosnak (a megkérdezetteknek mintegy 64%-a) illetve nem vallásosnak (35%) mondó emberek között van, hanem azok között, akik "az egyház tanait követőnek" (17%), és akik csak "a maguk módján vallásosnak" (47%) mondják magukat: a vallásos nevelést csak az előbbiek helyezik a fontossági rangsor elejére (átlagosan az 5. helyre). Szerepet játszik azonban a vallásosság más feladatok megítélésében is. Ilyen mindenekelőtt a "szeretetteljes bánásmód". Amíg ezt azok, akik az egyház tanait követő vallásos embernek mondják magukat, átlagosan a 6. helyre helyezik, addig a magukat nem vallásosnak tekintők csak a 9. helyre sorolják. A vallásossággal határozott összefüggésben van a "rendre, fegyelemre nevelés" és a "tisztességre, erkölcsre nevelés" fontosságának az értékelése. A legfontosabbnak ezeket az egyház tanait is követő hívők tekintik (e feladatokat átlagosan a rangsor 5-6. helyére helyezik.), a legkevésbé fontosnak a nem vallásos emberek (átlagosan a rangsor 8-9. helyére helyezik).

Az, hogy ki mit tart fontosnak az iskolák feladatai közül, nem független attól sem, hogy az emberek milyen felekezetű családba születtek. A vallásos nevelés fontosságát elsősorban azok hangsúlyozzák, akiket katolikusok hitre kereszteltek, mint ahogy közöttük fordulnak elő nagyobb arányban azok is, akik a "szeretetteljes bánásmódot" különösen fontosnak tartják. A protestáns hitre kereszteltek, szemben a katolikusokkal, inkább olyan feladatokat tartanak különösen fontosnak, mint a "felkészítés a továbbtanulásra", "egy jó szakma elsajátítása" és a "rendre, fegyelemre nevelés". A reformátusok emellett a többi embernél inkább hangsúlyozzák a "tudományos ismeretek átadásának", az "anyanyelv megfelelő elsajátításának", a "tisztességre, erkölcsre nevelésnek" és a "politikai, állampolgári nevelésnek" a fontosságát.

3.6. Politikai vonzódás

Az egyes iskolai feladok fontosságának a megítélése nyilván szorosan összefügg egyes emberek értékrendszerével, ami kifejeződik politikai preferenciáikban is. Érdekes tehát megnéznünk azt is, hogy az egyes politikai pártok iránt érzett rokonszenv, hogyan függ össze a különböző feladatok fontosságának a megítélésével. Lényegében két nagyobb csoportot különül el határozottan egymástól: egyfelől azok, akik a liberális szellemű pártok (SZDSZ, FIDESZ) iránt éreznek vonzalmat, másfelől azok akik a hagyományos nemzeti-vallásos értékeket hirdető pártokkal rokonszenveznek (FKGP, KDNP). A liberális és a nemzeti-vallásos karakterű mozgalmakkal rokonszenvezők értékválasztásai alkotják a két szélső pólust. Ezek között helyezkednek el azok, akik az MDF vagy az MSZP iránt éreznek rokonszenvet.

A FIDESZ-szel rokonszenvezők az átlagosnál jóval magasabbra értékelik a "tudományos ismeretek átadása" valamint az "idegen nyelvek megtanítása" és feladatait, viszont sokkal kevésbé tartják fontosnak a "rendre, fegyelemre nevelés" feladatát. Az SZDSZ-szel rokonszenvezők a FIDESZ-pártiaknál is fontosabbnak tartják az "idegen nyelvek megtanítása" feladatát, és az átlagnál jóval kevésbé tartják fontosnak a "tisztességre, erkölcsre nevelés" feladatát.

A Kisgazda Párttal rokonszenvezők az átlagnál fontosabbnak tartják a "megfelelő étkezés, napközi ellátás" és az "egy jó szakma elsajátítása" feladatait, viszont az átlagnál kisebb fontosságot tulajdonítanak a "tudományos ismeretek átadása" valamint az "idegen nyelvek megtanítása" és feladatainak. A Kereszténydemokrata Párttal rokonszenvezők az átlagnál sokkal fontosabbnak tartják a "vallásos nevelés", a "rendre, fegyelemre nevelés" viszont az átlagnál sokkal kevésbé fontosabbnak tartják az "egyéni képességek fejlesztése", a "tudományos ismeretek átadása" és az "anyanyelv megfelelő elsajátítása" feledatait és valamivel kevésbé fontosnak az "idegen nyelvek megtanítása" és a "mozgás, sportolási lehetőségek biztosítása" feladatait.

Az MDF-szimpatizánsok véleményei tükrözik a leginkább az átlagos véleményt. Jelentős eltérés az MDF-fel rokonszenvezők véleménye és az átlagos vélemény között egyetlen feladat megítélésében sem található.

Néhány jellegzetes feladat fontosságának a megítélésében az egyes pártokkal rokonszenvezők véleményei a következőképpen alakultak (a pártok listájában legelől az található, melynek a szimpatizánsai az adott feladatot a feladatok rangsorában a legmagasabbra, leghátul azok, akik a legalacsonyabbra helyezték; a pártok mellett zárójelben az adott feladatnak a rangsorban elfoglalt átlagos pozíciója található):

"Egyéni képességek fejlesztése": SZDSZ (5.6), FIDESZ (5.8), Egy párttal sem rokonszenvezők (7.3), MDF (7.9), MSZP (8.1), FGKP 8.5), KDNP (12.0).

"Vallásos nevelés": KDNP (7.3), FGKP (12.7), Egy párttal sem rokonszenvezők (12.8), MDF (13.8), FIDESZ (14.6), MSZP (14.9), SZDSZ (15.1).

"Tudományos ismeretek átadása" FIDESZ (9.1), SZDSZ (9.8), Egy párttal sem rokonszenvezők (9.9.), MDF (10.6), MSZP (11.4), FGKP (11.8), KDNP (13.1).

"A gondolkodás, az értelem fejlesztése" SZDSZ (5.8), MSZP (6.6), FIDESZ (7.1), FGKP (7.4), MDF (7.5), Egy párttal sem rokonszenvezők (8.1), KDNP (9.4)

"Idegen nyelvek megtanítása" SZDSZ (7.8), FIDESZ (8.4), MDF (9.4), Egy párttal sem rokonszenvezők (9.5), FGKP (10.7), MSZP (11.3), KDNP (11.9).

"Tisztességre, erkölcsre nevelés" MSZP (6.5), MDF (6.7), KDNP (6.8), FGKP (7.6), FIDESZ (8.0), Egy párttal sem rokonszenvezők (8.4), SZDSZ (8.9).

"Rendre, fegyelemre nevelés": KDNP (7.6), MDF (7.8), Egy párttal sem rokonszenvezők (8.2), FKGP (8.7), MSZP (9.0), SZDSZ (9.3), FIDESZ (10.3).

"A magyar nemzeti hagyományok megismertetése" Egy párttal sem rokonszenvezők (10.4), KDNP (10.7), MSZP (11.0), FIDESZ (11.0), MDF (11.2), SZDSZ (11.3), FGKP (11.6)

"A haza szeretetére nevelés" MSZP (8.6), FGKP (10.4), MDF (10.7), Egy párttal sem rokonszenvezők (11.0), KDNP (11.5), SZDSZ (12.4), FIDESZ (13.2).

"Az anyanyelv megfelelő elsajátítása" SZDSZ (6.9), FIDESZ (7.8), MDF (7.8), Egy párttal sem rokonszenvezők (8.3), MSZP (8.8.), FGKP (8.8), KDNP (10.5).

IV. OKTATÁSPOLITIKAI ATTITŰDÖK

Az oktatásügy néhány jellegzetes kérdésével kapcsolatos attitűdöket egy olyan teszt segítségével próbáltuk meg feltárni, amely huszonkét, egymással ellentétes állítást tartalmazott (az egyes ellentétpárokat lásd a függelékben). Az egymással ellentétes állítás-párok néhány jellegzetes, az oktatáspolitika szempontjából fontos dilemmát fogalmaztak meg, mint például a szelektivitásra vagy egyenlősítésre törekvés, reformorientáltság vagy stabilitás igénye, a világnézetileg elkötelezett vagy világnézetileg semleges nevelés célja stb.

A megkérdezetteket arra kértük, hogy az elébük tárt alternatív állítások közül válasszák ki azt, amely közelebb áll hozzájuk. Nem egyszerűen azt kértük tehát, hogy egy-egy állítással kapcsolatban mondják meg, hogy azzal mennyire értenek egyet, hanem olyan döntési helyzetbe hoztuk őket, ahol felkínált alternatívák között kell választani. E választási kényszer, úgy véljük, sokban hasonlít azokhoz a választási kényszerekhez, melyek az oktatáspolitika alakítása során jelentkeznek. Természetesen megvolt a lehetőség arra is, hogy a megkérdezett ne válaszoljon, azaz tartózkodjon a döntéstől.

Az alábbiakban e vizsgálati eszköz segítségével mutatjuk be a magyar lakosság különböző csoportjaira jellemző oktatásügyi attitűdöket.

1. Az iskolázás fontossága az életben

Az iskoláztatásnak tulajdonított jelentőség a családok és az egyén életében is mindenekelőtt attól függ, vajon elképzelhető-e sikeres életpálya iskolázás nélkül vagy sem. Annak a megállapítására, hogy az emberek mennyire tartják fontosnak az iskolázást az egyéni életpálya, az életben való boldogulás szempontjából, a megkérdezetteket a következő, már idézett állítások közötti választásra kértük: (1) "Az életben manapság csak az az ember boldogulhat igazán, aki iskolázott." - (2) "A tehetséges ember ma is boldogul az életben, még akkor is, ha nem iskolázott."

Az első állítást a megkérdezettek 35.7%-a, a másodikat 61.3%-uk választotta (3% nem tudott vagy nem akart választani). Œgy tűnik tehát, hogy az emberek túlnyomó többsége a mai Magyarországon az iskolázást nem tartja az életben való bolgogulás alapfeltételének. A legtöbben úgy látják, hogy az, akinek tehetsége van, iskolázás nélkül is boldogulni tud.

Az, hogy valaki mennyire tartja fontosnak az életben való bolgoguláshoz az iskolázást, nem független az egyéb oktatásügyi kérdésekkel kapcsolatban kialakított véleményétől (az egyes ellentétpárok közötti választások összefüggéseit lineáris korreláció számításával vizsgáltuk). Azokra, akik iskolázás nélkül is el tudják képzelni az életben való boldogulást (1. sz. ellentétpár), nagy valószínűséggel jellemző az is, hogy a család felelősségét hangsúlyozzák az iskolával szemben (5. sz. ellentétpár), a vallásos nevelésre az állami iskolákban is lehetőséget biztosítanának (11. sz. ellentétpár), elfogadják az oktatási költségekhez való családi hozzájárulást (15. sz. ellentétpár) és változásokat várnak az iskolában (2. sz. ellentétpár).

Melyek azok a társadalmi csoportok, amelyek szerint fontos és amelyek szerint nem fontos az iskolázás az életben való boldoguláshoz? Itt is, mint valamennyi attitűdváltozónál elemeztük az iskolázottsággal, a lakóhely típusával, az életkorral, a jövedelmi helyzettel, az iskoláskorú gyermekek meglétével, a vallásossággal valamint a politikai szimpátiával kapcsolatos összefüggéseket.

Az iskolázás fontosságában elsősorban azok hisznek, akik maguk is iskolázottak: amíg az érettségizetteknek 44.4%-a választotta az iskolázottság fontosságát hangsúlyozó állítást, addig ezek aránya az érettségivel nem rendelkezők között csupán 30%. Az iskolázottságot fontosnak tartók aránya a szakmunkás végzettséggel rendelkezők között a legalacsonyabb (28.4%).

Az iskolázottság fontosságát a városiak inkább elismerik, mint a falun élők: amig az előbbiek között 42.4% az arányuk, addig az utóbbiak között csupán 27.5%. Ugyancsak inkább jellemző ez a beállítódás a magasabb jövedelműekre: amig az 5500 Ft egy főre jutó jövedelem alatti családokban élők között az arányuk csak 28.9%, addig az ennél magasabb jövedelemmel rendelkező családokban élők körében 43.9%.

A megkérdezettek életkora is befolyásolja az iskolázottság fontosságának a megítélését: a fiatalabbak között valamivel nagyobb az iskolázottságot fontosnak tartók aránya, mint az idősebbek között. Amíg a negyven évnél fiatalabbak között az arányuk 39.7%, addig az ennél idősebbek között 33.3%.

Ugyancsak valamivel magasabb az arányuk az iskoláskorú gyermekkel rendelkezők között (38.6%), mint az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők között (35%) és magasabb a nem vallásos emberek között (44.2%), mint a vallásosak között (32%).

A különböző parlamenti pártokkal rokonszenvezők között ugyancsak eltérések figyelhetők meg az iskolázottságnak tulajdonított fontosság tekintetében. Az iskolázottságot fontosnak tekintők aránya a legmagasabb a FIDESZ (42.5%) és az SZDSZ (40.3) hívei között, legalacsonyabb az MSZP-vel (17.6%), a KNDP-vel (28.9%) és a FKGP-vel (30.6%) rokonszenvezők között. Az átlag körüli az MDF (34.8%) hívei és a parlamenti pártok egyikével sem rokonszenvezők (36.6%) között.

2. A változás vagy stabilitás igénye

Az oktatással kapcsolatos elvárások egyik fontos eleme a stabilitás- vagy változásigény. Az oktatási rendszerben zajló gyakori változások, reformhullámok, és különösen az, hogy a problémák jelentős része ezeket követően is megmarad vagy újratermelődik, az emberek egy részében megerősítették a stabilitásigényt. Ugyanakkor mások további változásoktól várják a meglévő problémák megoldását. Az ezzel kapcsolatos attitűdöket a következő állítás-párral próbáltuk megragadni: (1) "A rengeteg kísérlet és reform után végre nyugalomra van szükség az iskolákban." - (2) "Az iskolákban a jövőben nagy változásokra lesz szükség."

Az első állítást a megkérdezettek 35.3%-a, a másodikat 53.2%-uk választotta (11.5% nem tudott vagy nem akart választani). Az emberek többsége tehát változásokat akar az iskolarendszerben, s mindössze egyharmaduk véli úgy, hogy elég volt a változásokból.

Azokra, akik a változásokat igenlik, nagy valószínűséggel a következők is jellemzők: a család felelősségét hangsúlyozzák az iskolával szemben (5. sz. ellentétpár), a férfiak és nők számára hasonló nevelést tartanak jónak (12. sz. ellentétpár), a szabad iskolaválasztás hívei (7. sz. ellentétpár) és iskolázás nélkül is lehetségesnek tartják az életben való boldogulást (1. sz. ellentétpár).

A stabilitást a változással szemben előnybe részesítők aránya magasabb az alacsonyabb iskolázottságúak körében: az érettségivel rendelkezők között 33.8%, az érettségivel nem rendelkezők között 37.2%. A változás igénylése és az iskolázottság között erős lineáris kapcsolat van: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a változás mellett foglal állást: amig ezek aránya a nyolc általánosnál kisebb végzettségűek között midössze 28.7%, addig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében 72.2%.

Ugyancsak masasabb a stabilitást a változással szemben előnybe részesítők aránya a városokban élők (38.2%), mint a falvakban élők (32%) körében, a jobbmódúak - 5500 FT/fő feletti jövedelműek - (39.5%), mint a szegényebbek - 5500 FT/fő alatti jövedelműek - (32.8%) körében. A stabilitás mellett nagyobb arányban foglaltak állást a 40 év felettiek (37.0%), mint a 40 év alattiak (33.7%).

A stabilitást igénylők aránya magasabb az egyetlen párttal sem rokonszenvezők körében (41%), mint bármely parlamenti párt hívei között: ez az egyetlen olyan csoport, melyben ugyanolyan az arányuk, mint a változást igénylőké (a dönteni nem tudok aránya azonban itt igen magas: 17.8%). A változások mellett állást foglalók aránya magasabb a stabilitást igénylők arányánál valamennyi parlamenti párt hivei körében, de a legmagasabb az SZDSZ-szel (69.9%) és a FIDESZ-szel (61.5%) valamint az MDF-fel (61.2%) és a KNDP-vel (60%) rokonszenvezők között.

3. Szelektivitás - egyenlősítés

Az oktatáspolitika egyik alapvető kérdése a szelekció szabályozása: ennek megfelelően megkülönböztethetünk szelektív és egyenlősítő oktatáspolitikákat. A közvélemény maga is megoszlik aszerint, hogy inkább szelektív vagy inkább egyenlősítő politikát kívánnak.

A szelektivitás egyik jellemzője az, hogy a gyermekeket korán választják-e szét képességeik és tudásuk alapján s küldik eltérő iskolatípusokba, vagy hosszan együtt tartják őket. Az ezzel kapcsolatos véleményeket az alábbi állítás-párral próbáltuk vizsgálni: (1) "A gyerekeket a képességeik és a tudásuk alapján minél előbb a nekik legmegfelelőbb iskolába kell adni." - (2) "Az a jó, ha a gyerekek képességeiktől és tudásuktól függetlenül minél hosszabb ideig egy iskolában tanulnak." Az első állítást a megkérdezettek 67.5%-a, a másodikat 25.8%-uk választotta (6.7% nem tudott vagy nem akart választani).

A szelektivitás szorosan összefügg a szabad iskolaválasztással: az iskolaválasztás felszabadítása általában szelektívebb rendszert eredményez, a körzetek szerinti beiskolázás kötelező előírása pedig az esélyek egyenlőségének kedvez. Az ezzel kapcsolatos attitűdök vizsgálatára az alábbi ellentétpárral tettünk kísérletet: (1) "A szülőnek joga van arra, hogy gyerekét abba az iskolába írassa be, amelyiket a legjobbnak találja." - (2) "Minden szülő abba az iskolába adja a gyerekét, amelynek körzetébe tartozik, különben a kiváltságosok gyerekei kerülnek a jobb iskolákba." Ezek közül az állítások közül az elsőt a megkérdezettek 67.1%-a, a másodikat pedig 29%-uk választotta (3.8% nem tudott vagy nem akart választani).

Végül fontos jellemzője a szelektivitásnak az, hogy van-e lehetőség a tehetségesek külön iskoláztatására vagy pedig a társadalmi igazságosság nevében ezt korlátozzák. Az ezzel kapcsolatos attitűdök vizsgálatára a következő ellentétpárt alkalmaztuk: (1) "A tehetségesek számára külön iskolákat kell nyitni, mert csak így bontakoztathatják ki képességeiket." - (2) "A tehetségesek számára nem szabad külön iskolákat nyitni, mert ez sérti a társadalmi igazságosságot." Ennél az ellentétpárnál az első alternatívát a megkérdezettek 49.2%-a, a másodikat pedig 42.8%-uk választotta (nem tudott vagy akart választ adni 8%).

Az eredmények világosan mutatják, hogy ma Magyarországon az emberek többsége egy szelektív oktatáspolitikát támogatna. Több, mint kétharmaduk a gyerekek képesség és tudás szerint korai szétválasztásának és a szabad iskolaválasztásnak a híve, és a többségük (csaknem felük) a tehetségesek külön iskoláztatását is elfogadja.

Az, aki igenli a korai szétválasztást (3. sz elentétpár), nagy valószinűséggel híve a szabad iskolaválasztásnak (7. sz. ellentétpár) és a tehetségesek külön iskoláztatásának (14. sz. ellentétpár) is. A korai szétválasztást elfogadókra nagy valószínűséggel jellemző az is, hogy támogatják a kisebbségek önálló iskoláztatását (13. sz. ellentétpár).

A szabad iskolaválasztás mellett állást foglalókra (7. sz ellentétpár) nagy valószínűséggel jellemző az is, hogy támogatják a kisebbségek önálló iskoláztatását (13. sz. ellentétpár), a stabilitást fontosabbnak tartják a változásnál az iskolarendszerben (2. sz. ellentétpár), igenlik a korai szelekciót (3. sz. ellentétpár), a nevelésben a család szerepét hangsúlyozzák az iskolával szemben (5. sz. ellentétpár).

Azokra, akik a tehetségesek külön iskolázása mellett foglalnak állást (14. sz ellentétpár) általában jellemző, hogy elfogadják az oktatási költségekhez való családi hozzájárulást (15. sz. ellentétpár), a korai szelekció hívei (3. sz. ellentétpár), az általános művelést fontosabbnak tartják mint a szakmaszerzést (10. sz. ellentétpár), az iskolázást fontos tartják az életben való boldoguláshoz (1. sz. ellentétpár), a nevelésben a család szerepét hangsúlyozzák az iskolával szemben (9. sz. ellentétpár).

A korai szelekció mellett állásfoglalók (3. ellentétpár) aránya jóval magasabb az érettségivel rendelkezők körében (81%), mint az érettségivel nem rendelkezők (57.7%) között. Itt is nagyon erős lineáris összefüggést találhatunk: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a korai szelekció híve. Amíg a nyolc általánosnál kisebb iskolai végzettséggel rendelkezők között a korai szelekció hiveinek az aránya csak 49.3% (ami egyébként itt is többségi álláspont a hosszú ideig tartó közös iskolázást kívánók 35.3%-ával szemben), addig a felsőfokú végzetséggel rendelkezők között ez az arány 83.6%.

A korai szelekció híveinek az aránya nagyobb a városiak (73.1%) mint falusiak (60.6%) körében, a magasabb jövedelmi kategóriába (5500 Ft/fő felett) tartozók (71.1%), mint az alacsonyabb jövedelmi kategóriába (5500 Ft/fő alatt) tartozók (65.5%) között, a 40 év alattiak (76.1%), mint a 40 év felettiek (61.2%) között és az iskoláskorú gyermekkel rendelkezők (74.5%), mint az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők (66.9%) között. Ugyancsak magasabb az arányuk a nem vallásos emberek (73%), mint a vallásos emberek között (64.8%).

A korai szelekció hívei a legnagyobb arányban az SZDSZ (79%), a FIDESZ (74.6%) és az MDF (74.5%) hívei között találhatók, lagalacsonyabb az arányuk a FGKP (54.8%) és a KNDP (52.5%) hívei között. A semmilyen parlamenti párttal nem rokonszenvezőknek és az MSZP híveknek körülbelül kétharmada bizonyult a korai szelekció támogatójának.

A szabad iskolaválasztás mellett állásfoglalók (7. sz. ellentétpár) aránya ugyancsak jóval magasabb az érettségizettek körében (78.5%), mint az érettségivel nem rendelkezők között (58.6%), s az iskolai végzettség és az álláspont között itt is lineáris az összefüggés. Hasonlóképpen magasabb az arányuk a városiak (71.4%), mint a falun élők (61.7%) között, és a negyven év alattiak (73.7%), mint a negyven év felettiek (62.3%) között, az iskolás korú gyermekkel rendelkezők (73.5%), mint az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők (64.7%) között és - csekélyebb mértékben - a nem vallásos emberek (71.5%), mint a vallásosak (64.9%) között.

Az egyes parlamenti pártok hívei között a szabad iskolaválasztás megítélésében is jelentős eltéréseket találhatunk. A szabad iskolaválasztás mellett állást foglalók aránya a legmagasabb az SZDSZ (79.2%) és a FIDESZ (74.4%) hívei körében, de az átlagosnál magasabb az MSZMP-vel (73.5%), az MDF-fel (72.6%) és a KNDP-vel (72.5%) rokonszenvezők körében. A legalacsonyabb a FGKP hívei (59.7%) és az egyetlen parlamenti párttal sem rokonszenvezők (58.1%) körében.

A tehetségesek elkülönülő iskolázásának (14. sz ellentétpár) az elfogadása ugyancsak annál valószínűbb, minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége. Az így állást foglalók aránya az érettségivel rendelkezők körében 62.3%, míg az érettségivel nem rendelkezők között csupán 39.7%. Szintén magasabb az arányuk a városban élők (57.3%), mint a falusi lakosok (38.7%) között, a magasabb jövedelmi csoportba tartozók (59.3), mint az alacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók (40.6%) között, a negyven év alattiak (54.2%), mint a negyven év felettiek (45.8) között, a nem vallásos emberek (59.2%), mint a vallásos emberek (44.7%) és - csekélyebb mértékben - az iskolás korú gyermekkel rendelkezők (52.6%), mint az ilyen gyermekkel nem rendelkezők (48.2%) között.

A tehetséges gyermekek külön iskoláztatásával kapcsolatos vélemények a szelekcióval kapcsolatos többi véleményhez hasonlóan nem függetlenek a politikai rokonszenv-választásoktól. A külön iskoláztatás mellett állást foglalók aránya a legmagasabb az SZDSZ (65.3%), az MDF (53.8%) valamint a FIDESZ (51.7%) hívei között. A KNDP hívek körében 50%, A FKGP hívek körében pedig 47.5% az arányuk. A tehetségesek külön iskoláztatását elutasítók aránya jóval magasabb az azt elfogadók arányánál az MSZP-vel rokonszenvezők között (55.9% elutasítja és csak 38.2% fogadja el), de magasabb a semmilyen parlamenti párttal nem rokonszenvezők körében is (49% elutasító 41.9% elfogadóval szemben).

4. A gyermekek az iskolában: tanítási és nevelési problémák

A gyermekek iskolai munkájával, az iskolai nevelésükkel kapcsolatos társadalmi ítéletek egyik meghatározó eleme az iskolai terhelés megítélése. Az elmúlt évek tanügyi változásainak szinte mindig középpontjában állt a túlterhelés problémája: a szülők gyakran panaszkodnak az iskolai túlterhelésre. Az ezzel kapcsolatos vélemények megragadására az alábbi állítás-alternatívát fogalmaztuk meg: (1) "A mai iskolák túlterhelik a gyereket, túl nagy követelményeket állítanak eléjük." - (2) "A mai iskolák nem állítanak elég komoly követelményeket a gyerekek elé." Az első alternatívát a megkérdezettek 69.1%-a választotta, a másodikat 24.1%-uk (6.9% nem tudott vagy nem akart választani). A vizsgálatunk tehát megerősíti azt a feltételezést, hogy a közvélemény nagy része túlterhelőnek ítéli a jelenlegi iskolai oktatást.

Az iskolával kapcsolatos elvárások megoszlanak abból a szempontból is, hogy mennyire legyen tanításcentrikus az iskolai oktatás. Ennek egyik jelzője az lehet, hogy az iskolában már a kisgyermekektől is komoly tanulási teljesítményt követelnek meg. Az ezzel kapcsolatos vélemények megragadását szolgálta az alábbi állítás-pár: (1) "Az iskolák a gyerekektől már egészen fiatal koruktól fogva komoly tanulást követeljenek meg." - (2) "Az iskolák ne várjanak el a gyerektől már egészen fiatal korukban komoly tanulási teljesítményt." Az első állítást a válaszadók 49.2%-a, a másodikat 44.1%-uk választotta (nem adott választ 6.7%).

Végül az iskolai nevelés egyik fontos jellemzőjével, a fegyelmezéssel, nevelés szigorúságával kapcsolatban kértük állásfoglalásra az embereket. Az ezt firtató ellentétpár a következő volt: (1) "Az iskolákban a mainál szigorúbb nevelést kellene adni, nagyobb fegyelmet kellene követelni." - (2) "A nagyobb szigorúság és a több fegyelem helyett a gyerekekre való jobb odafigyelésre és több tapintatra lenne szükség." Az előző állítást a megkérdezettek 50.7%-a, azt utóbbit 45.8%-uk választotta (tartózkodott a válaszadástól 3.5%-uk).

E két állításpár elemzése azt mutatja, hogy az emberek többségére a nagyobb szigorúságot és fegyelmet, illetve már kisgyermekkorban is komoly tanulási teljesítményt megkövetelő attitűd jellemző.

Annak a megítélése, hogy a mai iskolák túlterhelik-e a gyermekeket vagy, éppen ellenkezőleg, nem állítanak eléjük komoly követelményeket nem függ össze semmilyen más tárgykör megítélésével. Ezzel szemben az arról alkotott vélemény, hogy kell-e már a kisebb gyermekeket is komoly tanulásra fogni, összefügg más kérdések megítélésével. Azok, akik már a kiseb gyermekektől is komoly tanulási teljesítményt várnának el, általában egyetértenek azzal is, hogy nagyobb fegyelemre és szigorúbb nevelésre lenne szükség (19. sz. ellentétpár) és azzal is, hogy a pedagógus szakember, akinek a munkájába a szülő se szóljon bele (20. sz. ellentétpár).

A szigorúbb nevelés és nagyobb fegyelem mellett állást foglalókra ugyancsak nagy valószínűséggel jellemező az, hogy a pedagógust olyan szakembernek tekintik, akinek a munkájába a szülő se szóljon bele (20. sz. ellentétpár). Emellett jellemző az is, hogy az életben való boldogulást az iskolázáshoz kötik (1. sz. ellentétpár), s hogy a szakmai képzést fontosabbnak tartják az általános művelésnél (10. sz. ellentétpár).

Azoknak az aránya, akik inkább a kellő követelmények hiánya, mintsem a túlterhelés miatt marasztalják el az iskolát (4. sz. ellentétpár) magasabb az érettségizettek (27.7%), mint a nem érettségizettek (21.7%), a városiak (27.3%), mint a falun élők (19.9%), illetve a magasabb jövedelmi kategóriába tartozók (29.9%), mint az alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozók (19.8%) körében. Az iskoláskorú gyermekkel rendelkezők között viszont nagyobb arányban találhatók, a túlterhelésre panaszkodók (74.5%), mint az ilyen gyermekkel nem rendelkezők között (66.9%).

Azt, hogy valaki a gyermekektől már fiatal koruktól kezdve komoly tanulmányi tejlesítményt követelne-e vagy sem (16. sz. ellentétpár) nem függ össze az iskolázottsággal: az érettségizetteknek és az érettségivel nem rendelkezőknek egyaránt 44%-a foglalt állást amellett, hogy egészen fiatal korban még nem szabad komoly tanulási teljesítményt elvárni.

A már egészen fiatal kortól kezdve komoly tanulmányi tejlesítményt megkövetelők aránya ugyanakkor magasabb a városiak (53.4%), mint a falun élők (44.3%) között, a magasabb jövedelmi csoportba tartozók (54.2%), mint az alacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók (47.8%) között. Befolyásolja az ezzel kapcsolatos álláspontot az egyének életkora is. Amíg a negyven év felettiek körében a kisebbektől komoly tanulást megkövetelők aránya a magasabb (51.4% az ellentétes állítást választók 40.6%-ával szemben), addig a negyven év alattiak között az ebben az életkorban kemény követelményeket még nem állítóknak az aránya nagyobb (49.2% az ellentétes állítást választók 47.4%-ával szemben).

Jelentősen befolyásolja a kisgyermekekkel szembeni követelésekkel kapcsolatos álláspontot az, hogy a megkérdezetteknek van-e iskoláskorú gyermekük. Amíg a gyermekes szülőknek a többsége már a kisgyermekektől is komoly tanulást várna el (51.7% a korai terhelést elutasító 44.6%-kal szemben), addig a sem gyermekkel, sem unokával nem rendelkezőknek ezzel ellentétes attitűd figyelhető meg (48% a terhelés mellett állást foglaló 46%-kal szemben). Érdemes megemlíteni, hogy a korai terhelés híveinek az aránya az iskoláskorú unokával rendelkező nagyszűlők között a legmagasabb (53.6% a korai terhelést elutasító 37.1%-kal szemben).

A korai terhelés híveinek az aránya a legmagasabb a KNDP (69.2% ) és az MSZP (57.6%) hívei között, a legalacsonyabb a FIDESZ-szel rokonszenvezők (43.2%) körében. A többi párt hívei és az egyetlen parlamenti párttal sem rokonszenvezők között a korai terhelés híveinek az aránya 50% körül mozog.

A több tapintattal és odafigyeléssel szemben inkább a nagyobb fegyelmet és szigorúságot választók (19. sz. ellentétpár) aránya magasabb az alacsonyabb iskolázottságúak, mint az iskolázottabbak körében. Amíg az érettségizettek között a tapintatot és odafigyelést választók aránya magasabb (50.2% a nagyobb fegyelmet kívánó 47.4%-kal szemben), addig az érettségivel nem rendelkezők között, éppen fordítva, a szigor mellett voksolók vannak többen (53.7% a tapintatot és odafigyelést választó 42.7%-kal szemben). A több fegyelem és szigor hívei különösen a nyolc általános iskolai osztálynál kevesebbet elvégzők között alkotnak nagy többséget (itt az arányuk 59.4%, szemben az odafigyelést és tapintatot választó 35.5%-kal).

A fegyelem vagy odafigyelés közötti választás szempontjából nem lehet figyelemre méltó eltérést találni a városi és falusi, sem az alacsonyabb vagy magasabb jövedelmi kategóriába tartozó emberek között. Annál nagyobb az eltérés a fiatalabbak és az idősebbek között. Amíg a negyven év alattiaknak 44.5%-a fegyelem- és szigorpárti, addig a negyven év felettieknek 56.1%-a az. A fegyelem- és szigorpártiak aránya különösen magas az unokával rendelkező nagyszülők (57.8), valamint az egyház tanításait követő hívők (57.0) között. Érdemes megemlíteni, hogy azok a vallásos emberek, akik a "maguk módján vallásosnak" és nem valamelyik egyház tanításait követőnek mondják magukat (ezek aránya a teljes mintában 47.8%) a fegyelem és szigor kérdésével kapcsolatos álláspontjukban jóval közelebb állnak a nem vallásos emberekhez, mint az egyház tanait követő vallásos emberekhez.

A nagyobb fegyelem és szigor alternatíváját választók aránya a legmagasabb a FKGP (59.7) és az MSZP (54.5% ) hívei között illetve azok körében, akik egyetlen parlamenti párttal sem rokonszenveznek (56.1%), a legalacsonyabb a FIDESZ (39.3%) és az SZDSZ (41%) hívei körében. Az MDF-fel rokonszenvezőknek valamivel több, mint fele (52.2%), a KNDP híveinek valamivel kevesebb, mint a fele (47.5%) foglalt állást az nagyonbb fegyelem és szigor mellett.

5. Felelősség-megosztás a család és az iskola között

A családi nevelés fontosságával csaknem mindenki egyetért, ugyanakkor jelentős társadalmi rétegek az iskolától várják az olyan nevelési feladatok ellátását is, melyek korábban egyértelműen a családra hárultak. A család és az iskola közötti felelősség-megosztással kapcsolatos attitűdöket kívántuk vizsgálni két ellentétpár segítségével. Az egyik azzal kapcsolatban kívánt állásfoglalást, vajon az alapvető viselkedési szabályok megtanításában a családnak vagy az iskolának kell-e meghatározó szerepet játszani: (1) "A családtól ma már nem lehet elvárni, hogy a jó modorra és viselkedésre megtanítsa a gyerekeket, ez elsősorban az iskola feladata." - (2) "A jó modor és viselkedés megtanítása a család feladata, az iskolától ezt nem lehet elvárni." Az iskola feladatát hangsúlyozó első állítás mellett foglalt állást a megkérdezettek 26.2%-a, és a család szerepét hangsúlyozó második mellett 69%-uk (nem adott választ 4.8%).

Ugyancsak a nevelési feladatoknak a család és az iskola közötti megosztása kérdésével kapcsolatos attitűd, a nevelési feladatoknak az iskolára való áthárítására való hajlam megragadását szolgálta az alábbi állítás-pár: (1) "A szülőknek kevés idejük, lehetőségük van a gyerekkel foglalkozni, az iskolának többet kellene átvállalni ebből." - (2) "A családoknak sokkal többet kellene a gyerekkel foglalkozniuk, ezt az iskola nem vállalhatja át." E két állítás közül az elsővel értett egyet a megkérdezettek 35.2%-a, a másodikkal 59.3%-uk (nem adott választ 5.5.%).

A válaszok megoszlása azt mutatja, hogy az emberek túlnyomó többsége a család szerepét hangsúlyozza és nem fogadja el azt, hogy a család hagyományos nevelési feladatai átháríthatóak lennének az iskolára.

Azokra, akik a nevelésben az iskolával szemben a család szerepét hangsúlyozzák (5. sz. ellentétpár), nagy valószínűséggel jellemző, hogy iskolázás nélkül is el tudják képzelni az életben való boldogulást (1. sz. ellentétpár), változásokat várnak az iskolában (2. sz. ellentétpár), egyforma nevelést szánnak a férfiaknak és a nőknek (12. sz. ellentétpár), támogatják azt, hogy az állami iskola is biztosítson vallásos nevelést (11. sz. ellentétpár) és az általános művelést fontosabbnak tartják mint a szakismeretek átadását (10. sz. ellentétpár).

Érdemes megemlíteni, hogy azokra, akik nevelési feladatokat az iskolára szeretnének áthárítani (9. sz. ellentétpár) általában az is jellemző, hogy a társadalmi igazságosság nevében elutasítják a tehetségesek külön iskoláztatását (14. sz. ellentétpár).

Azt, hogy az olyan alapvető nevelési feladok esetében, mint a jó modor és viselkedés megtanítása család és az iskola közötti felelősség-megosztásban a család vagy az iskola szerepét hangsúlyozza-e valaki (5. sz. ellentétpár) kevéssé függ az illető iskolázottságától, lakhelyétől és életkorától, de attól sem, hogy van-e iskoláskorú gyermeke. Ellenben eltérés található a kisebb és nagyobb jövedelmű családokban élők között: az alacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók körében nagyobb az aránya azoknak, akik amellett foglalnak állást, hogy az iskolától nem lehet elvárni e feladatok teljesítését (75.1%), mint a magasabb jövedelmi csoportba tartozók körében (63.7%). Ugyanígy a vallásos emberek között is többen vélekednek így (73.2%), mint a nem vallásosak között (63.1).

Azoknak az aránya, akik szerint a fenti nevelési feladatok ellátását nem lehet az iskolától várni legmagasabb az MSZP (78.8%) és az MDF hívei (74.6%) körében, a legalacsonyabb a FGKP (62.3) és a FIDESZ hívei (65.5%) között. a többi csoportban ezek aránya 69% körül mozog.

Azoknak az aránya, akik szerint az iskolának többet kellene átvállalnia a gyerekekkel való foglalkozásból magasabb az érettségivel nem rendelkezők (39.%), mint az érettségizettek (31%) között. A nevelési feladatot az iskolára áthárítók aránya a nyolc általánosnál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők között a legmagasabb (41.2%). Az áthárítás legkevésbé a gimnáziumi érettségivel rendelkezőkre jellemző, kevésbé, mint a felsőfokú végzettségűekre. Nem különböznek ugyanakkor egymástól jelentős mértékben e szempontból az iskolás korú gyermekkel rendelkezők és az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők sem az idősebbek és a fiatalabbak, a városiak és falusiak vagy az alacsonyabb és magasabb jövedelmű családokban élők.

Az egyes parlamenti pártok hívei közül a FGKP-vel (45.9%) valamint a KNDP-vel rokonszenvezők (43.6%) azok, akik körében a legmagasabb, és az MDF-fel rokonszenvezők azok akiknek körében a legalacsonyabb (32.2%) a gyerekekkel foglalkozás feladatát az iskolára áthárítók aránya.

6. A pedagógusokkal kapcsolatos attitűdök

A pedagógusokkal kapcsolatban két olyan szempontot emeltünk ki, amelyekkel kapcsolatban vizsgáltuk az emberek beállítódását. Az egyik a nevelésnek szakképzettséget kívánó szakmai tevékenységként való elismerése, a másik pedig a pedagógusok bérezésének a megítélése. Az előbbi szempont vizsgálatát két állítás-párral végeztük. Az egyik azzal kapcsolatban kívánt meg állásfoglalást, vajon mennyire kíván szakértelmet a nevelői tevékenység: (1) "A neveléshez nem kell különösebb szakértelem, a gyermekek nevelésére minden értelmes felnőtt ember képes." - (2) "A gyermekek nevelése komoly szakértelmet kíván, erre csak a jól képzett, felkészült pedagógusok képesek." Ebből az ellentétpárból az előbbi mellett foglalt állást a megkérdezettek 48.4%-a, a második mellett 47.7%-uk (nem adott választ 3.9%).

A másik ellentétpár a pedagógus szakértelem elismerésének a kérdését a szülői beleszólással kapcsolatban vetette fel: (1) "A pedagógusok a szakemberek, az ő dolguk eldönteni, hogy mit hogyan tanítanak, ebbe a szülők se szóljanak bele." - (2) "A szülőknek is legyen lehetőségük beleszólni abba, hogy mit és hogyan tanítsanak az iskolákban." Az ily módon megfogalmazott alternatívák közül az elsőt választotta a megkérdezettek 65.1%-a, míg a másodikat 30.5%-uk (nem adott választ 4.3%).

Az eredmények azt mutatják, hogy az emberek nagy része a pedagógus szakértelem szükségességének a megítélésében különbséget tesz nevelés és tanítás között. Amikor nevelésről van szó, jelentős részük nem tartja feltétlenül szükségesnek a pedagógus szakértelem meglétét, azonban a tanításról beszélve túlnyomó többségük megkívánja a pedagógus szakértelmet, még akkor is, ha ez a szülői beleszólás alternatívájaként jelenik meg.

A pedagógusokhoz való viszony másik fontos eleme a bérezésükkel kapcsolatos vélemény. Annak megállapítására, hogy vajon az emberek megfelelőnek tartják-e a pedagógusok anyagi elismerését a következő állítások közötti választásra kértük őket: (1) "A pedagógusok anyagi megbecsülése ma kisebb annál, mint ami megilletné őket." - (2) "A pedagógusok anyagi megbecsülése megfelel annak a munkának, amit ma végeznek." Az első állítást az emberek 57.2%-a választotta, a másodikat 32.5%-uk (nem adott választ 10.4%). A döntő többség tehát nem megfelelőnek ítéli a pedagógusok anyagi megbecsülését.

Azokra, akik szerint a neveléshez nem kell különösebb szakértelem (6. sz. ellentétpár), általában jellemző az is, hogy szakmaszerzést fontosabbnak tartják az általános műveltség megszerzésénél (10. sz. ellentétpár), és változás helyett inkább stabilitást akarnak az iskolában (2. sz. ellentétpár). Sajátos módon éppen nevelést pedagógiai szakértelem nélkül is elképzelhetőnek tartókra jellemző inkább az, hogy tanítási kérdésekben elutasítják a szülői beleszólást (20. sz. ellentétpár).

A tanítási kérdésekben a szülői beleszólást elutasítókra és a pedagógiai szakértelmet hangsúlyozókra (20. sz. ellentétpár) jellemző leginkább az, hogy alacsonynak tartják a pedagógusbéreket (21. sz. ellentétpár), elismerik a kisebbségek önálló iskolázáshoz való jogát (13. sz. ellentétpár), a világnézeti szempontból semleges oktatás mellett foglalnak állást (22. sz. ellentétpár) és nevelési kérdésekben nem tartják fontosnak a szakértelmet (6. sz. ellentétpár).

A pedagógusok anyagi helyzetének a megítélésével kapcsolatos álláspont (21. sz. ellentétpár) legszorosabban a tanításnak mint szakértelmet kívánó tevékenységnek az elismerésével függ össze (20. sz. ellentétpár). A pedagógusokat megfelelően megfizetettnek gondolókra általában az jellemező, hogy az iskolázást nem tartják fontosnak az életben való boldoguláshoz (1. sz. ellentétpár) és a család szerepét hangsúlyozzák az iskolával szemben (5. sz. ellentétpár).

Azoknak az aránya, akik a neveléshez nem tartják fontosnak a szakértelmet, hanem erre minden értelmes felnőtt embert képesnek tartanak (6. sz. ellentétpár) jóval magasabb az érettségivel nem rendelkezők (54.3%), mint az érettségizettek (41.2%) között. A legtöbb így vélekedő ember a szakmunkás végzettséggel rendelkezők között található (58.8%), több, mint ahányan az alacsonyabb végzettségűek között. Ugyanígy magasabb az arányuk a falun élők (51.3%), mint a városiak (46.8%) körében is. Itt is az iskolás korú unokával bíró nagyszülők azok, akik a többiektől jelentősebb mértékben eltérnek: körükben a többieknél magasabb (54.7%) azoknak az aránya, akik szerint a neveléshez nem kell különösebb szakértelem.

A különböző parlamenti pártok hívei közül az MDF-fel rokonszenvezők körében található a legtöbb olyan ember, aki szerint a nevelés komoly szakértelmet kíván (60.6%). Az így vélekedők ezen kívül csupán az SZDSZ hívei (52.5%) és a KNDP (ugyancsak  52.5%) között vannak többségben. A FIDESZ hívek között megegyezik a kétféle véleménnyel azonosulók aránya, míg az MSZP és a FGKP hívei körében (52.9%-kal illetve 49.2%-kal), csakúgy mint az egyetlen parlamenti párttal sem rokonszenvezők között (56%-kal) azok vannak többségben, akik szerint a nevelés nem kíván különösebb szakértelmet.

Azoknak az aránya, akik a tanítás kérdéseiben nem engednének beleszólást a szülőknek, hanem ezeket kizárólag a pedagógus szakemberekre bíznák (20. sz ellentétpár) magasabb az érettségizettek (69.8%), mint a nem érettségizettek (62.7%) körében. Még nagyobb azonban az eltérés a városi és falusi emberek között: amíg a városiaknak 72.8%-a foglalt így állást, addig a falun élőknek csak 55.9%-a. Inkább jellemző ez az állásfoglalás a magasabb jövedelmi csoportba tartozókra (70.4%), mint az alacsonyabb jövedelmi csoportba tartozókra (62.9%), a negyven év felettiekre (68.2%), mint a negyven év alattiakra (62.6%) és az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezőkre (67.2%), mint az iskolás korú gyermekkel rendelkezőkre (62.8%).

A tanítás kérdéseit kizárólagosan a pedagógusok hatáskörében hagyók aránya különösen az MSZP (72.7%), az MDF (70.4%) és az SZDSZ (68.8%) hívei között magas. A tanítás kérdéseibe való szülői beleszólást választók aránya a FGKP híveinek a körében a legmagasabb (43.5%), de a többség itt sem kérdőjelezi meg a pedagógusok kompetenciáját. A tanítás kérdéseibe való szülői beleszólást elutasítók aránya valamivel magasabb a KNDP (62.5%) és a FIDESZ (63.8%) hívei között is. A semelyik párttal sem rokonszenvezők körében ez az arány 64.9%.

Azoknak az aránya, akik szerint a pedagógusok anyagi megbecsülése kisebb annál, mint ami megilletné őket (21. sz. ellentétpár) magasabb az érettségizettek (63.7%), mint a nem érettségizettek (52.4%) között. Ez utóbbiak között azonban különösen sok volt véleményalkotástól tartózkodó (15.4%).

Azoknak az aránya, akik szerint a pedagógusok anyagi megbecsülése megfelel annak a munkának, amit végeznek, magasabb a falun élők (37.1%), mint a városiak (29.3%) között, magasabb a 40 évnél fiatalabbak (59.1), mint a 40 évnél idősebbek (55.9) között, és az alacsonyabb jövedelmi kategóriákba tartozók (34.8%), mint a magasabb jövedelmi kategóriába tartozók (29.1) között. Ugyancsak magasabb az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők (59.3%), mint az iskolás korú gyermekkel rendelkezők (53.4%) között.

A pedagógusbéreket a kelleténél alacsonyabbnak tartók aránya a FIDESZ (66.7%), az SZDSZ (61.8%) és a KNDP (60%) hívei között a legmagasabb. Legalacsonyabb az arányuk a semmilyen parlamenti párttal nem rokonszenvezők (52.9%) és az MDF hívei (56.3%) körében. Ez utóbbiak között viszonylag magas azoknak is az aránya, akik e kérdésben nem foglaltak állást (9.1%). A FGKP és az MSZP híveire e kérdében az átlagos véleménymegoszlás (58% szerint alacsony, 30 illetve 32% szerint megfelelő a pedagógusbér) volt jellemző.

7. Általános műveltség vagy szakmai képzés

Az oktatásügy egyik fontos kérdése az, hogy miképpen határozzák meg az általános és a szakképzés arányát. A különböző társadalmi csoportokra általában jellemző az, hogy inkább a szakmaszerzést vagy inkább az általános műveltség gyarapítását tartják fontosabbnak, s hogy az iskolától ennek megfelelően inkább az előbbi vagy inkább az utóbbi cél szolgálatát várják. Az ezzel kapcsolatos attitűdök megragadását szolgálta az alábbi ellentétpár: (1) "Az iskolának elsősorban az a feladata, hogy jó, biztos szakmát adjon az ember kezébe, nem elégedhet meg a műveltség gyarapításával." - (2) "Az iskolának elsősorban az a feladata, hogy minél nagyobb műveltséghez juttassa a gyerekeket, és nem az, hogy erre vagy arra a szakmára készítse fel őket." Az előbbi állítással a megkérdezettek 47.1%-a, az utóbbival 45.9%-uk értett egyet (nem adott választ 7%).

Azokra, akik a szakmaszerzést fontosabbnak gondolják a műveltség gyarapításánál, nagy valószínűséggel jellemző az, hogy az iskolára hárítanák át a hagyományosan családi nevelési feladatokat (5. és 9. sz. ellentétpárok), a neveléshez nem tartják feltétlenül szükségesnek a pedagógiai szakértelmet (6. sz. ellentétpár), elutasítják a tehetségesek külön iskoláztatását (14. sz. ellentétpár), a szigorúbb nevelés mellett foglalnak állást (19. sz. ellentétpár), másoknál hajlamosabbak a vallásos nevelést kitiltani az állami iskolából (11. sz. ellentétpár) valamint mindenki számára ingyenes iskoláztatást igényelnek (15. sz. ellentétpár).

A szakmaszerzés vagy a műveltség megszerzése közötti választás (10. sz. ellentétpár) egyike azoknak a választásoknak, melyek a leginkább megosztják az oktatás problémáiról gondolkodókat. Amíg az érettségizettek többsége (56.3%-uk 39.4% ellenében) az általános műveltség megszerzése mellett tette le a voksát, addig az érettségivel nem rendelkezők többsége (53.8%-uk 39.1% ellenében) a szakmaszerzés mellett. Ugyanez az eltérés figyelhető meg a városokban és a falvakban élők valamint az alacsonyabb és a magasabb jövedelműek között: amíg a városiak (54.9%) és a magasabb jövedelmi kategóriába tartozók többsége (50.4%) a műveltség gyarapítását addig a falusiak (56.1%) és az alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozók (49.2%) többsége a szakmaszerzést tartja fontosabbnak. Ebből a szempontból az iskoláskorú gyermekkel rendelkezők és nem rendelkezők között nincs jelentős eltérés (bár a szakmaszerzést jóval fontosabbnak tartó nagyszülők (54%-uk emellett voksolt) kilógnak a sorból.

Meglehetősen nagy eltérések figyelhetők meg a szakmaszerzésnek tulajdonított jelentőség szempontjából az eltérő politikai erőkkel rokonszenvező emberek között is. Amíg az MSZP (52.9%-kal), az MDF (54.9%-kal) és az SZDSZ (51.7%-kal) hívei között a műveltség megszerzésének van nagyobb értéke, addig a KNDP (59%-kal), a FIDESZ (50.4%-kal) és a FGKP (47.5%)-kal) hívei között a szakmaszerzésnek van nagyobb becsülete. Ez utóbbi jellemző a semmilyen parlamenti párttal nem rokonszenvező többségre is, melynek 51.8%-a tartotta fontosabbnak a szakmaszerzést a műveltség gyarapításánál.

8. Helyi önállóság vagy központi felelősség

Az oktatáspolitika fontos kérdése a helyi önállóság és a központi felelősség arányának a meghatározása. Az ezzel a kérdéssel kapcsolatos attitűdök megragadását két állítás-pár szolgálta. Az egyik a tankönyvek és a tanítási módszerek megválasztásában állította szembe az iskolai és a központi felelősséget: (1) "Az a jó, ha minden iskola maga választja meg azt, hogy milyen tankönyvekből, hogyan tanít." - (2) "Az a jó, ha az iskolák központilag előírt tankönyvekből egységesen ugyanazt tanítják." Ezek közül az első állítással értett egyet a megkérdezettek 46.9%-a, a másodikkal 44.1%-uk (nem adott választ 9.1%).

A másik állításpár általában vetette fel azt a kérdést, hogy vajon az oktatás problémáit milyen szinten lehet megoldani: (1) "Az oktatás problémáinak többségét helyi szinten, az iskolákon belül is meg lehetne oldani." - (2) "Az oktatás mai problémáit csak központi állami intézkedésekkel lehet megoldani." Az első állítás mellett az emberek 48.4%-a, a második mellett 38.2%-uk foglalt állást (nem választott 13.4%-uk)

E kérdéskörnél meglehetősen magas a választani nem tudók aránya. A többség mind a két állítás-pár esetében a helyi-iskolai szintű felelősséget hangsúlyozó állítást fogadta el.

Az iskolai szintű szabadságot igenlőkre (8. sz. ellentétpár) általában jellemző az, hogy inkább elfogadják a kisebbségek önálló iskolázáshoz való jogát (13. sz. ellentétpár), az állami iskolákban inkább világnézeti semlegességet kívánnak (22. sz. ellentétpár), a szabad iskolaválasztást igenlik (7. sz. ellentétpár) a stabilitással szemben inkább a változásokat pártolják (2. sz. ellentétpár) és az oktatás problémáit helyi szinten is megoldhatónak vélik (17. sz. ellentétpár).

Azokra, akik az oktatás problémáinak a megoldását nem helyi-iskolai, hanem központi intézkedésektől várják (17. sz. ellentétpár) nagyobb valószínűséggel jellemző az, hogy a tankönyvek és a tananyag egységes központi előírását is kívánják (8. sz. ellentétpár) és a világnézeti szempontból elkötelezett nevelés mellett foglalnak állást (22. sz. ellentétpár).

Az iskolai önállósággal kapcsolatos vélekedés (8. sz. ellentétpár) ugyancsak azok közé tartozik, melyek az embereket rendkívül erősen megosztja. Amíg az érettségizettek döntő többsége (62.6%) amellett foglalt állást, hogy az iskolák megválaszthassák, milyen tankönyvből és hogyan tanítanak, addig az érettségivel nem rendelkezők nagy része (52%) úgy véli, jobb, ha az iskolák a központilag előírt tankönyvekből ugyanazt tanítják. Az iskolai önállósággal kapcsolatos attitűd és az iskolai végzettség között is rendkívül erős lineáris összefüggés van: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy az iskolai önállóság híve. Amíg a nyolc általánosnál alacsonyabb végzettségűek között ezek aránya mindössze 26.8%, addig a felsőfokú végzettségűek között 67.8%).

Hasonló módon tér el egymástól a városiak és a falusiak állásfoglalása: az előbbiek többsége (53.8% kontra 42.1%) az iskolai önállóság, az utóbbiak többsége (47.3% kontra 37.9%) a központi előírások híve. Ugyanilyen eltérés figyelhető meg az alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozók (41% az iskolai önállóság, 48.6% a központi előírások mellett) és a magasabb jövedelmi kategóriába tartozók (53.5% az iskolai önállóság, 42% a központi előírások mellett) között, csakúgy mint a negyven év alattiak (56.1% az iskolai önállóság, 39.5% a központi előírások mellett) és a negyven év felettiek (40.1% az iskolai önállóság, 48.1% a központi előírások mellett) között.

Amíg az iskolás korú gyermekkel rendelkezők többsége az iskolai önállóság híve (52.3% kontra 43%), addig az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők között azonos arányban találhatók az iskolai önállóságot és a központi előírásokat pártolók (ez utóbbiak között különösen az iskolás korú unokával rendelkező nagyszülők hívei a központi előírások alapján történő tanításnak). Nagyobb eltérés figyelhető meg az iskolai önállóság megítélésében a vallásos és nem vallásos emberek között: amíg az egyház tanítását követő embereknek csupán 39.4%-a és a maguk módján vallásosaknak 44.3%-a híve az iskolai önállóságnak, addig a nem vallásos emberek között az arányuk 55.1% (egyben közöttük a legalacsonyabb a válaszadásnál tartózkodók aránya is).

Az iskolai önállóság kérdése azon kérdések közé tartozik, melyekben az egyes politikai pártok híveinek a véleménye a leginkább eltér, s e véleményeltérés elsősorban a liberális és a nem liberális pártok hívet osztja meg. Amíg a FIDESZ híveinek 65.5%-a és az SZDSZ híveinek 60.8%-a az iskolai önállóságot pártolja, addig ez az arány a FGKP-vel rokonszenvezők között mindössze 32.3% (az erre a kérdésre nem válaszolók aránya itt kiugróan magas: 17.7%), a KNDP követői között 45% és az MDF hívek között 47.6%, és csak az MSZP mellett voksolók körében haladja meg az 50%-ot (51.5%). Az egyetlen parlamenti párttal sem rokonszenvezők között az iskolai önállóság mellett állást foglalók arány mindössze 38.5%.

A problémák helyi vagy központi megoldásával kapcsolatban (17. sz. ellentétpár) hasonlóképpen erősen szóródnak a vélemények. Az érettségizettek között jóval nagyobb azoknak az aránya (56.5%), akik bíznak a problémák helyi vagy iskolai szintű megoldhatóságában, mint az érettségivel nem rendelkezők között (43.5). Ugyancsak nagyobb az így vélekedők aránya a városiak körében (53.7%), mint a falun élők között (42.5), a magasabb jövedelmi kategóriába tartozók körében (52.3%), mint az alacsonyabb kategóriájúak között (47.7%) és a negyven év alattiak körében (55.4%), mint a negyven év felettiek között (44%). Inkább bíznak a problémák helyi-iskolai megoldásában a szülők (57.6%), mint az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők (44.9%) és a vallástalanok (54.6%), mint az egyház tanait követő (38.3%) vagy a maguk módján vallásos (49%) emberek. Érdemes megemlíteni, hogy a reformátusok között a helyi megoldásokban bízók aránya magasabb (55.2% a központi megoldásban bízó 34.5%-kal szemben), mint a katolikusok között (47.1% a központi megoldásban bízó 40.6%-kal szemben).

A problémák helyi megoldásában bízók aránya különösen magas az SZDSZ (55.6%), a KNDP (55%) a FIDESZ (53.8%) valamint a FGKP (52.5%) között, alacsonyabb a megkérdezettek felénél az MDF hívek (49.8%) és különösen alacsony, kisebbségben is lévő az MSZP követői (39.4%) körében. A semmilyen parlamenti párttal nem rokonszenvezőknek kevesebb, mint fele (44%) bízik a helyi megoldásokban bízók aránya, de itt is magasabb a csupán a központi megoldásokban bizók arányánál (38.6%).

9. Vallásos nevelés vagy világnézeti semlegesség.

A hazai oktatáspolitika egyik centrális kérdésévé vált a vallásos nevelésnek, illetve a nevelés világnézeti jellegének a kérdése. Az e kérdésekkel kapcsolatos attitűdök megragadására ugyancsak két állításpárt fogalmaztunk meg. Az első a vallásos nevelésnek az állami oktatásban való helyével kapcsolatban kívánt állásfoglalást: (1) "A vallásnak nincs helye az állami iskolákban." - (2) "Az állami iskolákban is lehetőséget kell biztosítani a vallásos nevelésre." Az előbbi, kifejezetten korlátozó tartalmat megfogalmazó állítás mellett az emberek 20.8%-a, az utóbbi mellett 75.2%-uk foglalt állást.

A másik állítás-pár azzal kapcsolatban kért állásfoglalást, vajon az állami iskolákban világnézeti szempontból semleges legyen-e az oktatás: (1) "Az oktatás az állami iskolákban legyen világnézeti szempontból semleges." - (2) "Az oktatás az állami iskolákban sem lehet világnézeti szempontból semleges, sikeresen nevelni csakis valamilyen világnézet alapján lehet." E két alternatíva közül az elsőt a megkérdezettek 53.3%-a, a másodikat 32.5%-uk választotta (nem foglalt állást 13.3%)

Az eredmények tehát azt mutatják, hogy az embereknek csak kisebb hányada tiltaná ki az állami oktatásból a vallásos nevelést, noha a döntő többségük annak híve, hogy az állami iskolákban az oktatás legyen világnézeti szempontból semleges.

Azokra, akik úgy vélik, hogy az állami iskolában nem lehet helye a vallásos nevelésnek (11. sz. ellentétpár), általában jellemző az is, hogy a nevelésben hajlamosak a családdal szemben az iskola felelősségét hangsúlyozni (5. sz. ellentétpár), az életben való boldogulást csak az iskolázott embernél tartják elképzelhetőnél (1. sz. ellentétpár) a férfiaknak és a nőknek eltérő nevelést szánnának (12. sz. ellentétpár) a változással szemben a stabilitást hangsúlyozzák (2. sz. ellentétpár) az általános műveléssel szemben a szakmaszerzést hangsúlyozzák (10. sz. ellentétpár) és a neveléshez nem tartják fontosnak a pedagógiai szakértelmet (6. sz. ellentétpár).

Azokra, akik a nevelést csak világnézeti alapon tartják elképzelhetőnek (22. sz. ellentétpár) nagyobb valószínűséggel jellemző az, hogy nem fogadják el a kisebbségek önálló iskolázáshoz való jogát (13. sz. ellentétpár) szülői beleszólást kívánnak a tanítás dolgaiba is (20. sz. ellentétpár) elégedettek a pedagógusok anyagi megbecsültségével (21. sz. ellentétpár) és az oktatás problémáinak a megoldására központi intézkedéseket várnak (17. sz. ellentétpár).

Az azzal kapcsolatos állásfoglalás, hogy az állami iskolában kell-e lehetőséget biztosítani vallásos nevelésre vagy sem (11. sz. ellentétpár) jóval kevésbé osztja meg az embereket, mint az egyéb állásfoglalások nagy része. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban alig van eltérés az érettségizettek és az érettségivel nem rendelkezők között (a vallásos nevelést az állami iskolában nem szívesen látók aránya a szakmunkás végzettségűek között a legmagasabb: 25.6%). Ugyancsak nem található jelentősebb eltérés a falusiak és városiak, az alacsonyabb jövedelműek és magasabb jövedelműek vagy a szülők és az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezők között. Eltérés figyelhető meg ugyanakkor a fiatalabb és az idősebb korosztályok között: amíg a negyven év felettiek körében mindössze 17.7% a azoknak az aránya, akik szerint a vallásnak nincs helye az állami iskolában, addig a negyven év alattiak között 24.7%-ra emelkedik az arányuk. A legnagyobb megosztó tényező természetesen az emberek vallásosága. Amíg a vallástalan emberek között a vallásos nevelést az állami iskolában nem szívesen látók aránya 34.6%-ra megy fel, addig a vallásos emberek között ez rendkívül alacsony: a maguk módján vallásosaknak 13.9%-a foglalt állást ily módon, míg az egyház tanait követőknek 11.4%-a. Mindez azonban azt is jelzi, hogy a vallásos nevelésnek az állami iskolában való biztosításával kapcsolatos vélemény, nem teljes mértékben a vallásosság függvénye: ha nem is nagy arányban, de a vallásos emberek között is vannak, akik azt mondják, hogy az állami iskolában nincs helye a vallásos nevelésnek, és a nem vallásos emberek között is sokan vannak olyanok, akik elfogadják azt, hogy az állami iskolák adjanak lehetőséget a vallásos nevelésre.

A különböző politikai pártok hívei közül a FIDESZ-szel rokonszenvezők között a legmagasabb (27.1%), és az MDF (14.9%) valamint KNDP (15%) hívek között a legalacsonyabb a vallásos nevelést az állami iskolában nem szívesen látók aránya. A többi politikai párt követői, csakúgy, mint a semmilyen parlamenti párttal nem rokonszenvezők között ez az arány 21 és 24% között mozog.

Annál a kérdésnél, hogy kell-e a vallásos nevelés lehetőségét biztosítani az állami iskolákban, jóval inkább megosztónak bizonyult az a kérdés, hogy világnézeti szempontból semlegesnek kell-e lennie az oktatásnak az állami iskolákban. (22. sz. ellentétpár). Itt már rendkívül nagy eltérést figyelhetünk meg az iskolázottabbak és a kevésbé iskolázottak között. Amíg az érettségivel rendelkezők döntő többsége (67.7%) amellett foglalt állást, hogy az állami iskolákban világnézeti szempontból semleges oktatást kell biztosítani, addig az érettséginél alacsonyabb iskolai végzettségűeknek kevesebb, mint fele (43%) értett egyet ezzel (igaz, a nagyszámú tartózkodó miatt e csoportban is ők alkották a többséget a világnézeti alapon történő oktatás híveinek 37.5%-ával szemben). A világnézeti semlegességet igénylők aránya kiemelkedően magas a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében (78.3%).

Hasonló eltérés figyelhető meg a városiak és a falun élők között: amíg az előbbieknek 60.2%-a, addig az utóbbiaknak csak 44.9%-a véli úgy, hogy az oktatásnak világnézeti szempontból semlegesnek kell lennie. A magasabb jövedelmű családokban élőkre ugyancsak inkább jellemző a világnézeti semlegesség igenlése (59.5%), mint az alacsonyabb jövedelműekre (47.9%), mint ahogy a negyven év alattiakra is inkább (57.3%), mint a negyven év felettiekre (51%). Ugyanígy, amíg az iskolás korú gyermekkel rendelkezőknek 57.8%-a foglalt állást a világnézeti semlegesség mellett, addig az iskoláskorú gyermekkel nem rendelkezőknek 52.1%-a.

A világnézeti semlegesség kérdésének a megítélésében is elsősorban a vallásos és nem vallásos emberek között találhatók eltérések. Amíg a nem vallásos embereknek 61.2%-a foglalt állást a világnézeti semlegesség mellett, addig a maguk módján vallásosoknak 53.6%-a, az egyház tanait követőknek pedig csupán 38.4%-a. Az egyházuk tanait követő vallásos emberek csoportján belül a világnézeti semlegességet elfogadóknál magasabb (40.2%) azoknak az aránya, akik szerint sikeresen nevelni csakis valamilyen világnézet alapján lehet. A világnézeti semlegességet választók aránya kiemelkedően magas az evangélikusok között (63.9%).

A világnézeti semlegesség kérdésében rendkívül nagy eltérések találhatók az egyes politikai pártok követői között. A világnézeti semlegesség mellett állást foglalók aránya a legmagasabb az SZDSZ (65.7%) és a FIDESZ (61.5%) hívei körében, de meglehetősen magas az MDF-fel (58%) és az MSZP-vel (58.8%) rokonszenvezők között is. A FGKP-vel szimpatizálóknak 50%-a foglalt állást a világnézeti semlegesség mellett, de körükben igen magas a választ nem adók aránya (16.1%). Hasonló jellemző a semmilyen parlamenti párttal nem rokonszenvezőkre, akiknek 46.7%-a foglalt állást a világnézeti semlegesség mellett, s akik körében a választ nem adók aránya 21.5%. Az egyetlen olyan politikai párt, melynek követői között többségben vannak a világnézeti alapon történő nevelés hívei a KNDP (53.8%, szemben a 35.9% semlegességet vallókkal).

10. Kisebbségek, különböző neműek oktatása

Általában megoszlanak a vélemények a kisebbségek és a különböző neműek oktatásával kapcsolatban. A kisebbségek oktatási autonómiájának az elismerése az oktatáspolitika egyik fontos jellemzője. Az ezzel kapcsolatos attitűdök feltérképezését szolgálta az alábbi állításpár: (1) "A kisebbségeknek, nemzetiségeknek joga van saját iskolához". - (2) "A kisebbségek, nemzetiségiek gyermekei is ugyanabba az iskolába járjanak, mint minden magyar gyerek." Az előbbi állítás mellett a megkérdezettek 63.4%-a, az utóbbi mellett 32.9%-uk foglalt állást (nem adott választ 3.7%).

Az eltérő neműek oktatásával kapcsolatos attitűdök megragadását teszi lehetővé a következő ellentétpárral kapcsolatos állásfoglalás: (1) "A férfiaknak és a nőknek az életben eltérő feladataik vannak, ezért különböző nevelésre van szükségük." - (2) "Egy modern társadalomban a férfiak és a nők nevelése nem különbözhet egymástól." A nemek szerint eltérő nevelésre voksolt az emberek 31.7%-a, a megegyező nevelésre 61.6%-uk (nem foglalt állást 6.8%).

Az emberek döntő többsége tehát elismeri a kisebbségek önálló iskoláztatásra való jogát és elutasítja a nemek szerinti megkülönböztetést is.

A kisebbségeknek önálló iskoláztatáshoz való jogát elutasítókra (13. sz. ellentétpár) általában jellemző az is, hogy elutasítják a szabad iskolaválasztást (7. sz. ellentétpár), a gyermekek számára hosszú ideig tartó közös iskolázást igényelnek (3. sz. ellentétpár), a tankönyvek és a tananyag központi előírását igénylik (8. sz. ellentétpár), inkább a világnézetileg elkötelezett oktatás mellett foglalnak állást (22. sz. ellentétpár) és tanítási kérdésekben elutasítják a szülői beleszólást (20. sz. ellentétpár).

Az eltérő neműeknek eltérő neveltetést szánó emberekre (12. sz. ellentétpár) nagyobb valószínűséggel jellemző az is, hogy a változással szemben a stabilitást választják (2. sz. ellentétpár), a családdal szemben az iskola felelősségét hangsúlyozzák (5. sz. ellentétpár) a vallásnak az állami iskolából való kizárását igenylik (11. sz. ellentétpár) és elfogadják a tehetségesek külön iskoláztatását (14. sz. ellentétpár).

A kisebbségek önálló iskolázáshoz való jogának az elismerése (13. sz. ellentétpár) is azon kérdések közé tartozik, melyek körül a vélemények rendkívül erősen szóródnak. Amíg az érettségizett embereknek a 78%-a ismeri el ezt a jogot, addig az érettségivel nem rendelkezőknek csak 52.4% -a. Az összefüggés a kisebbségekkel kapcsolatos álláspont és az iskolai végzettség között itt is lineáris: minél magasabb valakinek a végzettsége, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kisebbségekkel szemben toleráns. Az egyetlen olyan csoport, amelyen belül többségben vannak azok, akik szerint a kisebbségeknek is ugyanabba az iskolába kell járniuk, mint minden magyar embernek, a nyolc általánosnál kevesebbet végzettek (47.4% szemben 41.6%-kal).

Hasonló eltérés figyelhető meg a városokban és a falun élők között (amíg az előbbiek 70.6%-a ismeri el ezt a jogot, addig az utóbbiaknak csak 54.1%-a), a magasabb és alacsonyabb jövedelmi kategóriákba tartozók között (az előbbiek 68.9%-a, az utóbbiak 58%-a fogadja el a kisebbségek önálló iskoláztatásra való jogát) valamint a fiatalabbak és az idősebbek között (a negyven év alattiaknak 68%-a, a negyven év felettieknek 60.3%-a toleráns a kisebbségekkel szemben). A szülők és nem szülők között e tekintetben nincs jelentős eltérés, ellenben a vallásos és nem vallásos emberek között igen. Amíg a nem vallásosak 71.5%-a a kisebbségi iskolázás jogát elfogadja, addig az egyház tanait követő vallásos emberek között ez az arány csak 51.8%, a maguk módján vallásosak között 61.9%. Érdemes megemlíteni, hogy a római katolikus vallásban megkereszteltek között a kisebbségekkel szemben toleráns álláspont gyakoribb (65.3%), mint a reformátusok között (59%), s hogy a legmagasabb ez az evangélikusok körében (75%).

A kisebbségi iskoláztatási jogokkal szemben a leginkább toleránsak a FIDESZ (74.6%) és az SZDSZ (72.7%) hívei, de a FGKP (69.4), az MDF (68.6%) és az MSZP (61.8%) híveinek a többsége is elismeri e jogokat. Ezzel szemben a KNDP követői között azok vannak nagyobb arányban (47.5% kontra 45%), akik a kisebbségeket is ugyanabba az iskolában szeretnék látni, ahová a többség jár. A semelyik parlamenti párttal nem rokonszenvezők között többségben vannak a kisebbségi jogokat elismerők, mégha az arányuk nem is túl magas (55.5%).

Ami a férfiak és nők eltérő vagy azonos nevelésének a kérdését illeti, (12. sz. ellentétpár), ez jóval kevésbé osztja meg az embereket. Az iskolázottság nem befolyásolja érzékelhető módon az e kérdésben való állásfoglalást. Az eltérő nevelés mellett állást foglalók aránya valamivel nagyobb a városiak (38%), mint a falun élők (23.6%) körében, nagyobb a magasabb jövedelmi kategóriába tartozók (34.9%), mint az alacsonyabb jövedelműek (29.7%) és nagyobb a negyven év felettiek (38.8%), mint a negyven alattiak körében. Ez az állásfoglalás inkább jellemző az iskolás korú gyermekkel nem rendelkezőkre (34.4%), mint az iskolás korú gyermekek szüleire (27.3).

A férfiak és nők egyező vagy eltérő nevelésével kapcsolatos álláspont legerősebben a vallásossággal függ össze. Amíg a nem vallásos emberek körében a férfiaknak és nőknek egyforma nevelést szánók aránya jóval magasabb (64%), addig az egyház tanait követő vallásos emberek között az egyező és az eltérő nevelés híveinek az aránya egyaránt 46%. A maguk módján vallásos emberek ebből a szempontból sokkal inkább a nem vallásosokhoz állnak közel: a döntő többségük az egyforma nevelés híve (65.8%), bár közöttük magasabb a kérdést eldönteni nem tudók aránya.

Az eltérő nevelés hívei nagyobb arányban elsősorban a FGKP (37.1%) és a KNDP (35%) követői, valamint a semelyik parlamenti párttal nem rokonszenvezők (36.6%) között találhatók. A legalacsonyabb az arányuk az MSZP-hívek körében (23.5%), de relative alacsony az arányuk az SZDSZ (26.6%) és az MDF (27.7%) hívei között is. Noha a fiatalabbakra jóval inkább jellemző, mint az idősebbekre az azonos nevelés melletti állásfoglalás, a fiatalok pártjának, a FIDESZ-nek a követőire ez kevésbé áll. Itt az eltérő nevelés híveinek az aránya 29.1%.

11. Az oktatás ingyenessége, szociális szolgáltatások

A modern iskolarendszerekben az iskolák különböző szociális feladatokat is magukra vállalnak, aminek a szükségességével kapcsolatban általában megoszlik a közvélemény. Ugyanígy eltérnek az embereknek az oktatás ingyenességével kapcsolatos álláspontjai is.

A szociális ellátás szükségességével kapcsolatos ítéletek megragadását szolgálja az alábbi ellentétpár: (1) "Az iskoláknak a tanítás mellett az étkezést, a napközi ellátást is biztosítaniuk kell." - (2) "Az iskoláknak a tanítással kell foglalkozniuk, az egyéb szolgáltatások biztosítása nem az iskola dolga." Az előbbi állítással a megkérdezettek 67.1%-a értett egyet, az utóbbival 28.8%-uk (nem adott választ 4%).

Az oktatás ingyenességével kapcsolatos véleményeket a következő ellentétpár segítségével próbáltuk megragadni: (1) "Az iskoláztatás legyen mindenki számára ingyenes." - (2) "Amelyik család teheti, maga is járuljon hozzá az iskoláztatási költségekhez." A feltétlen ingyenességet implikáló állítást a megkérdezettek 63.6%-a választotta, az anyagi hozzájárulást megengedő állítást 33.8%-uk (nem adott választ 2.6%).

Azokra, akik azt az álláspontot vallják, hogy az iskola inkább a tanítással foglalkozzon, mert a szociális szolgáltatásokat nyújtása nem feladata (18. sz. ellentétpár) általában jellemző az is, hogy elfogadják az oktatási költségekhez való családi hozzájárulást (15. sz. ellentétpár) és a tehetségesek külön iskoláztatását pártolják (14. sz. ellentétpár).

Az oktatás költségeihez való családi hozzájárulás lehetőségét elfogadókra (15. sz. ellentétpár) nagyobb valószínűséggel jellemező az is, hogy támogatják a tehetségesek külön iskoláztatását (14. sz. ellentétpár) az iskolázást az életben való boldogulás feltételének tartják (1. sz. ellentétpár), elutasítják az iskola szociális funkcióit (18. sz. ellentétpár) a vallási nevelésnek az állami iskolákból való kitiltását pártolják (11. sz. ellentétpár) és a műveltség megszerzését fontosabbnak tartják a szakmaszerzésnél (10. sz. ellentétpár).

Annak a megítélésében, hogy az iskolák foglalkozzanak-e szociális feladatokkal (18. sz. ellentétpár), kisebb eltérés figyelhető meg az egyes társadalmi csoportok között. A szociális ellátást igenlők aránya valamivel magasabb az ezt elvetők arányánál az érettségivel nem rendelkezők (69.1% igen és 26.4% nem), mint azt érettségivel rendelkezők között (65.9% igen és 32.5% nem). Érdemes megemlíteni, hogy azoknak az aránya, akik a tanítási feladatokat hangsúlyozzák a szociális feladatokkal szemben, a gimnáziumi érettségivel rendelkezők között a legmagasabb (36.4%), magasabb, mint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében (31%). Ugyanígy valamivel, de nem igazán jelentősen magasabb az 5500 Ft egy főre jutó jövedelemnél kevesebbel rendelkezők körében (69.8% igen és 26.3% nem) mint a magasabb jövedelműek között (65.2% igen és 32.5% nem), és a negyven év alattiak körében (70.9% igen és 27.7% nem), mint a negyven fölöttiek között (65% igen és 30.1% nem).

Az oktatás ingyenességének illetve a családok anyagi hozzájárulásának a kérdésével kapcsolatban (15. sz ellentétpár) elfoglalt álláspont ugyancsak összefügg az iskolázottsággal. Az érettségivel nem rendelkezők között jóval kisebb (27.7%) azoknak az aránya, akik elfogadják a családok anyagi hozzájárulásának a lehetőségét, mint az érettségivel rendelkezők között (41.6%). Ennél meglepő módon kisebb mértékben befolyásolja a megkérdezettek álláspontját jövedelmi helyzetük: amíg az 5500 Ft egy főre jutó jövedelemnél kevesebbel rendelkezőknek 30.2%-a, addig az ennél nagyobb jövedelemmel rendelkezőknek 38.2%-a fogadja el a család anyagi hozzájárulásának alternatíváját. Érdemes megemlíteni, hogy az iskoláskorú gyermekkel rendelkezők valamivel nagyobb arányban tudják elfogadni az anyagi hozzájárulás lehetőségét (36.8%), mint az ilyen gyermekkel nem rendelkezők (32.9%). Ebben a kérdésben az életkor és a lakhely nem jelent véleménybefolyásoló tényezőt, annál inkább a vallásosság. Amíg a nem vallásos embereknek 40.1%-a elfogadja az anyagi hozzájárulás lehetőségét, addig a vallásosoknak csak 30.7%-a választja ezt az alternatívát.

Az anyagi hozájárulás lehetőségét elfogadók aránya legmagasabb az SZDSZ (38.3%) és az MSZP (36.2%) hívei között, valamivel alacsonyabb a FGKP (33.9%), az MDF (33.7%) és a FIDESZ (33.6%) szimpatizánsok körében, a legalacsonyabb a KNDP hívek (27.5%) között. A semelyik parlamentti párttal sem rokonszenvezőknek 33.1%-a fogadja el az anyagi hozzájárulás alternatíváját.

Az oktatáspolitikai attitűdök megoszlását mutatják a 21-25. táblázatok

V. AZ ISKOLASZERKEZETTEL ÉS ISKOLAFENNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS VÉLEMÉNYEK

Az alap- és középfokú oktatás szétválasztásának öt különböző lehetőségét mutattuk be a kérdezetteknek és arra kértük őket, hogy válasszák ki közülük azt, amelyik szerintük a legjobb megoldás lenne. Az ötféle lehetőség a következő volt: (1) a négy osztályos elemi iskolára épülő középfokú oktatás háború előtt létezett modellje, (2) a hat osztályos alapoktatásra épülő középfokú oktatás több európai országban ismert modellje, (3) a mai nyolcosztályos megoldás (4) a tízosztályos alapoktatásra épülő középfokú oktatás, végül (5) a sokszínű iskolarendszer, melyben a helyi igények határozhatják meg, hogy meddig tartson az alapfokú és mikor kezdődjön a középfokú oktatás.

A válaszokból az derül ki, hogy az emberek nagy részének van kialakult véleménye erről a kérdésről. A túlnyomó többségük a jelenlegitől eltérő iskolaszerkezetet tartana jónak: noha a legtöbben a mai megoldást, vagyis a "nyolc plusz" szerkezetet választották, arányuk nem több, mint a megkérdezettek egyharmada. A felkínált alternatív megoldások közül a legtöbben a négy osztályos alapoktatásra épülő, azaz a "négy plusz" szerkezetet választották: erre esett az emberek egyötödének a választása. Azonos arányban (13%) választották a "hat plusz" és a "tíz plusz" megoldást, valamint a rugalmas iskolaszerkezetet. A kérdésre 7% nem tudott választ adni.

Az alapfokú és középfokú oktatás közötti határvonal meghúzása alapvetően befolyásolja az iskolarendszerben zajló szelekciós folyamatokat. Minél hamarabb választják külön és küldik eltérő iskolákba a gyermekeket képességeik, tudásuk vagy érdeklődésük alapján, annál szelektívebb az iskolarendszer, azaz annál inkább szolgálja a meglévő társadalmi különbségek újratermelését.

Vajon érzékelik-e ezt az emberek, s vajon befolyásolja-e véleményüket az, hogy mit gondolnak a korai vagy kései szelekcióval kapcsolatban? Ennek a vizsgálatára több kérdést is feltettünk. Ezek egyike a már bemutatott ellentétei: "A gyerekeket képességeik és tudásuk alapján minél előbb a nekik legmegfelelőbb iskolába kell adni." - "Az a jó, ha a gyerekek képességeiktől és tudásuktól függetlenül minél hosszabb ideig egy iskolában tanulnak".

Az emberek döntő többsége, mint látszik (68%-ban) a korai szelekciót pártoló véleményt választotta. A korai szelekció hívei legnagyobb arányban (82%) a rugalmas iskolaszerkezetet elfogadók között találhatók. Legkisebb arányban pedig (59%) a mai "nyolc plusz" szerkezetet választók között vannak. Ehhez persze fontos tudni azt is, hogy a korai szelekciót elsősorban a magasabb társadalmi pozícióban lévő, az iskolázottabb és fiatalabb emberek támogatják, míg a késeit az alacsonyabb pozícióban lévők, a kevésbé iskolázottak és idősebbek. Ezért is van az, hogy a "négy plusz" megoldást választók között, akik körében különösen nagy az idősebbek aránya, kisebb arányban (70%) vannak a korai szelekció hívei, mint a "négy plusz" szerkezet nyilvánvalóan szelektívebb, mint a "hat plusz".

Más válaszok is utalnak arra, hogy amikor az emberek különböző iskolaszerkezeti modellek között választanak, nem feltétlenül vannak tudatában ezek többé vagy kevésbé szelektív voltával. Például az a válasz, amit arra a kérdésre adnak, hogy szerintük "hány éves kortól kellene a tanulókat tudásuk, képességeik, érdeklődésük alapján különválasztani és különböző iskolákba járatni" nem feltétlenül felel meg az iskolaszerkezettel kapcsolatban alkotott álláspontjuknak. Ha például feltételezzük azt, hogy az iskolakezdés időpontja nem változik meg, akkor annak, aki a "négy plusz" megoldást választja, logikusan azt kellene felelnie, hogy a gyerekeket 10 éves korukban kell különválasztani, annak pedig, aki a "tíz plusz" megoldást választja, 16 éves kori szétválasztást kellene szorgalmaznia.

Ennél azonban a valóság bonyolultabb. Azoknak például, akik a "négy plusz" szerkezetet tartják a legjobbnak, csak 37%-a tartja úgy, hogy a gyermekeket már 10 éves korukban külön kell választani, és ennél többen (42%) vannak azok, akik magasabb életkorba helyeznék a szétválasztást. Azoknak pedig, akik a "tíz plusz" szerkezet mellett döntenek, csak 19%-a tartja a 16 éves kort legjobbnak a gyermekek külön iskolákba küldésére, és sokkal többen (60%) a 16 éves kor alatti különválasztást tartanák jónak. A megkérdezettek összessége egyébként átlagosan 12 éves kor körül küldené külön iskolákba a gyerekeket (az iskolázottabbak valamivel hamarabb, a kevésbé iskolázottak valamivel később).

A jelenlegi "nyolc plusz" modell fenntartását a legnagyobb arányban a segédmunkások, a nyolc általános iskolát végzettek, a vidéki városok lakói és a 41-50 év közötti korosztály választotta. A háború előtti "négy plusz" modell hívei legnagyobb arányban a diplomások, a vezető állásúak és értelmiségiek, a fővárosban lakók és az ötven éven felüli korosztályhoz tartozók között találhatók. A "hat plusz" megoldás híveinek az aránya ugyancsak a vezető állásúak és értelmiségiek illetve a fővárosban élők körében a legmagasabb, de ezt a megoldást a diplomásokhoz hasonló arányban választották a nyolc általánosnál kevesebb iskolát végzettek és a gimnáziumi érettségivel rendelkezők is, illetve az idősebbeknél nagyobb arányban döntöttek emellett a fiatalabbak.

Az alapfokú oktatás tíz osztályra való kiterjesztésének elsősorban a szakmunkások a hívei, de az erre a megoldásra szavazók között igen nagy arányban találhatók értelmiségiek is. E modell is a fővárosiak és a magasabb iskolázottságúak körében a népszerűbb.

A rugalmas iskolaszerkezet gondolatára az érettségivel rendelkező középszíntű szellemi foglalkozásúak reagálnak a leginkább pozitív módon: egyötödük véli úgy, hogy ez lenne a legjobb megoldás.

Az iskolaszerkezethez és a szelekcióhoz való viszony tükröződik a politikai preferenciákban is. Igencsak érdemes odafigyelni arra, hogy amíg azok körében, akik valamelyik parlamenti párttal rokonszenveznek többségben vannak azok, akik a mai 14 éves kor alá vinnék a tanulók különválasztását (ez alól egyedül az MSZP hívei jelentenek kivételt), addig azok körében, akik semelyik párttal nem rokonszenveznek, többségben vannak a szelekciót továbbra 14 éves korban vagy afölött elképzelők. Œgy tűnik tehát, hogy amíg a társadalom politikailag aktív részén belül nagyobb arányban vannak az iskolai szelekció korábbra helyezésének hívei, addig a politikailag kevésbé aktívak táborában az ezt ellenzők lennének többségben. A vélemények belső koherenciájának a hiányát jelzi itt is, hogy noha a 14 éves kor előtti szelekciót ellenzők legnagyobb arányban az MSZP-hívek és a kereszténydemokraták támogatói közül kerülnek ki, éppen ezek körében találhatók legnagyobb arányban a "négy plusz" modell hívei is.

Oktatáspolitikai kérdésekben különös figyelmet érdemel az iskolás korú gyermeket nevelő szülők véleménye. A mai "nyolc plusz" megoldás híveinek az aránya a szülők között is nagyobb mint bármelyik más megoldásé, de kisebb mint a népesség teljes körében. A szülők között a teljes népességre jellemzőnél kisebb arányban vannak olyanok, akik a háború előtti "négy plusz" szerkezethez való visszatérést választják (18%), viszont jóval nagyobb arányban vannak azok, akik a rugalmas iskolaszerkezet mellett döntenének (17%).

Az iskolaszerkezettel kapcsolatos vélemények megoszlását mutatják a 26-30. táblázatok.

VI. OKTATÁSPOLITIKAI KOALÍCIÓK

A kutatásunk egyik fontos célkitűzése az volt, hogy olyan adatokra tegyünk szert, melyek lehetővé teszik az oktatáspolitika-alakítás lehetséges hazai erőterének a felrajzolását, s melyek az e térben zajló dinamikus folyamatokra is következtetni engednek. Az alábbiakban egy olyan modellt szeretnénk bemutatni, amely arra tesz kísérletet, hogy jelezze, milyen dimenziók mentén, milyen fajta oktatáspolitikai koalíciók alakulhatnak ki a politikai rendszerváltást követően a 90-es évek Magyarországán.

1. Csoportképző dimenziók

Az adatokon végzett különböző többváltozós elemzések alapján két olyan jellegzetes dimenzió rajzolódott ki, amelyek mentén az embereknek az oktatással kapcsolatos elvárásai és véleményei a leginkább megoszlanak:

Az egyik dimenziót modern - tradicionális tengelynek nevezhetjük. A tradicionális elvárásoknak tekintjük a nemzeti hagyományok megőrzésével, a nemzeti szolidaritásra, erkölcsös életre és rendre neveléssel illetve a vallásos neveléssel kapcsolatos elvárásokat. Ezzel szemben modern elvárásoknak tekintjük az egyéni kibontakozással, a tudományos ismeretek megszerzésével, az idegen nyelvek tanulásával vagy a továbbtanulással kapcsolatos elvárásokat. E dimenzió az, aminek a mentén a vizsgált sokaság véleménye a legerősebben szóródik, amelyet tehát úgy tekinthetünk, mint az oktatáspolitikai polarizálódás egy potenciális tengelyét.

A másik dimenziót szelektív - egalitárius tengelynek nevezhetjük. Egalitáriusnak tekintjük az olyan oktatással kapcsolatos attitűdöket, melyekre a különböző képességű gyermekek eltérő szinvonalú iskolákba küldésének az elutasítása, a hosszű ideig tartó, egységes állami iskolázás melletti állásfoglalás jellemző. A vélemények e dimenzió mentén is rendkívül erősen szóródnak, így ez is az oktatáspolitika egyik legfontosabb polarizáló tengelyévé válhat.

A rendelkezésünkre álló adatok alapján ennek megfelelően két attitűdváltozót konstruáltunk. Az egyik ("TRADICIONALITÁS") a modern -tradicionális tengelyen, a másik ("SZELEKTIVITÁS") pedig a szelektív - egalitárius tengelyen méri az egyének oktatással kapcsolatos attitűdjeit.

A két attitűdváltozó értékét egyéb változók értékeinek az egyszerű összeadásából nyertük. Az egyes változók azonos súllyal vettek részt az adott attitűdváltozó kialakításában. A "TRADICIONALITÁS" változó értékét tíz változó alakította ki, az "SZELEKTIVITÁS" értékét pedig hat változó.

Azt, hogy valaki hol helyezkedik el a "TRADICIONALITÁS" tengelyen, azzal mértük, hogy milyen típusú feladatok teljesítését várja el az iskolától. Előre nyomtatott kártyákon húsz olyan feladatot tettünk a megkérdezettek elé, melyek teljesítése az iskolától elvileg elvárható. A megkérdezetteket arra kértük, hogy rakják sorrendbe a feladatokat, azok fontosága szerint. Az ilymódon keletkezett rangsor élére kerültek a legfontosabbnak, aljára a legkevésbé fontosnak tartott feladatok. A többváltozós elemzések azt mutatták, hogy a vélemények két jellegzetes feladatcsoport mentén szóródnak legerősebben: (a) tradicionális értékekhez kötődő feladatok, mint a vallásos nevelés, a magyar nemzeti hagyományok megismertetése, a tiszteségre, erkölcsre nevelés, a rendre, fegyelemre nevelés és a haza szeretetére való nevelés; (b) modern értékekhez kötődő feladatok, mint az egyéni képességek fejlesztése, a gondolkodás, az értelem fejlesztése, a tudományos ismeretek átadása, idegen nyelvek megtanítása, felkészítés a továbbtanulásra. Azok, akik az előbbi feladatcsoportot választották magasabb, azok pedig akik az utóbbit, alacsonyabb pontértéket kaptak a "TRADICIONALITÁS" skálán.

Azt, hogy valaki hol helyezkedik el az "SZELEKTIVITÁS" skálán, a következők határozták meg:

(a) Növelte e változó értékét, ha arra a kérdésre, hogy "Ön szerint hány éves kortól kellene a tanulókat tudásuk, képességeik, érdeklődésük alapján különválasztani és különböző iskolákba járatni?" a megkérdezett 14 éves vagy az feletti életkort jelölt meg és csökkentette, ha az alattit;

(b) Növelte e változó értékét, ha a megkérdezett az átlagosnál fontosabbnak tartotta azt, hogy az állam pénzt költsön a hátrányos helyzetű tanulók támogatására és csökkentette, ha az átlagnál kevásbé fontosnak tartotta azt;

(c) Végül a megkérdezetteknek az alábbi négy állításpár közül kellett kiválasztaniuk azt, amelyiket magukhoz közelebb állónak gondolnak (valamennyinél a második választása növelte, az elsőé csökkentette az "SZELEKTIVITÁS" változó értékét):

-  "A gyerekeket képességeik és tudásuk alapján minél előbb a nekik legmegfelelőbb iskolába kell adni" - "Az a jó, ha a gyerekek képességeiktől és tudásuktól függetlenül minél hosszabb ideig egy iskolában tanulnak";

-  "A szülőnek joga van arra, hogy a gyerekét abba az iskolába irassa be, amelyiket a legjobbnak találja" - "Minden szülő abba az iskolába adja a gyermekét, amelynek a körzetébe tartozik, különben a kiváltságosok gyerekei kerülnek a jobb iskolákba";

- "Az a jó, ha minden iskola maga választja meg azt, hogy milyen tankönyvekből, hogyan tanít" - "Az a jó, ha az iskolák központilag előírt tankönyvekből egységesen ugyanazt tanítják";

- "A tehetségesek számára külön iskolákat kell nyitni, mert csak így bontakoztathatják ki képességeiket" - "A tehetségesek számára nem szabad külön iskolákat nyitni, mert ez sérti a társadalmi igazságosságot".

A "TRADICIONALITÁS" és a "SZELEKTIVITÁS" attitüdváltozók nem teljesen függetlenek egymástól. A közöttük lévő enyhe korrelációt az okozza, hogy mindkettőt befolyásolja az egyén társadalmi helyzete, azaz iskolai végzettsége, foglalkozása és jövedelme, amennyiben az alacsonyabb társadalmi helyzetben lévőkre inkább jellemző úgy az egalitárius, mint a tradicionális attitűd.

A kutatási eredmények igazolják azt az ismert tételt, hogy az embereknek az oktatással kapcsolatos attitűdjeit és elvárásait elsősorban osztály- illetve réteghelyzetük befolyásolja. Az oktatással kapcsolatos elvárásokban világosan leképződik a társadalom rétegszerkezete, ez azonban, úgy tűnik inkább kifejeződik a modernség-tradicionalitás tengelyen, mint a szelektivitás-egalitarianizmus tengelyen. Mászóval, a réteghelyzet erősebben befolyásolja azt, hogy az embereknek tradicionális vagy modern tartalmi elvárásaik vannak az oktatással szemben, mint azt, hogy szelektív vagy egalitárius politikát támogatnak. Ez minden bizonnyal változik majd akkor, ha az iskolaszerkezetben és az egyéb szelekciós mechanizmusokban olyan változások következnek be, amelyek az emberek számára nyilvánvalóvá teszik e mechanizmusoknak az egyes rétegek helyzetére gyakorolt hatását.

2. Az oktatáspolitika erőtere és a preferencia-típusok

Ha a két tengelyen elfoglalt pozíciójuk szerint jellemezzük a megkérdezetteket, akkor négy oktatáspolitikai preferenciatípus jelenik meg előttünk (v.ö. 1. ábra).

A tengelyek középpontját az adott változó átlaga adja. Így a "TRADICIONALITÁS" tengely baloldalára, azaz a "modern" típusba azok kerültek, akikre az átlagnál kevésbé jellemző a tradicionális elvárás-rendszer, a jobboldalára pedig azok, akikre az átlagnál jobban. Ugyanígy az "SZELEKTIVITÁS" tengelynek a metszéspont feletti részére azok, akikre az átlagosnál szelekciópártibb, a metszéspont alatti részére pedig azok akik az átlagosnál kevésbé szelekciópárti elvárás-rendszer volt jellemző.

 

 

                                           SZELEKTIVITÁS


          1 (modern-szelektív)                                2 (tradicionális -szelektív)
                                                                                      

MODERN                                                                      TRADICIONÁLIS,
ELVÁRÁSOK                                                              ELVÁRÁSOK


          3. (modern-egalitárius)                            4. (tradicionális -egalitárius)   

                                       
EGALITARIANIZMUS

 

1. ábra: Az oktatáspolitika erőtere és az oktatáspolitikai típusok

 

Vajon kik alkotják az egyes típusokat, milyen az egyes típusokba tartozó csoportok társadalmi összetétele, milyen politikai preferenciarendszer jellemző rájuk? Kik azok az egyes csoportokon belül, akik elvárásaikat tekintve közel állnak más csoportokhoz, és akiktől valamilyen irányban kompromisszumok megkötése várható, és kik azok, akik a széleken helyezkednek el, és ezért feltehetően kevésbé kompromisszumkészek? E kérdések megválaszolásával próbálhatunk meg következtetni arra, hogy milyen oktatáspolitikai koalícióképződés képzelhető el ma Magyarországon.

3. Az egyes típusok jellemzői

1. Modern-szelektív típus. Mintánkból e  típusba került a megkérdezettek 28.3%-a (278 fő). Ebben a típusban a legmagasabb az érettségizettek (70%), és a városban élők (74%) aránya, ennek a típusnak a legalacsonyabb az átlagéletkora (41 év) és itt a legmagasabb az egy főre jutó családi jövedelem (8036 FT). E típuson belül különösen a vezető állásúak és értelmiségiek vannak felülreprezentálva. Az e típusba tartozók az átlagnál elégedetlenebbek az oktatás mai helyzetével (5 fokozatú skálán átlag 2.9-es érték) és közöttük a legmagasabb azoknak az aránya, akik a stabilitás helyett inkább jelentős változásokat szeretnének az oktatásban (63%).3.  E típuson belül a legmagasabb az iskolás korú gyermeket nevelő szülők aránya (41%).

E típuson belül a legmagasabb a határozott politikai preferenciával (pártszimpátiával) rendelkezők aránya (67%). A legmagasabb köztük az SZDSZ-szel szimpatizálók aránya (23%), ezt követi, azonos arányban a FIDESZ-szel és az MDF-fel rokonszenvezők aránya.4. Az átlagnál inkább jellemzi őket az a vélemény, hogy az életben való boldoguláshoz szükséges az iskolázás (47%). Döntő többségük híve magániskolák felállításának (80%).

E típuson belül a legnagyobb azoknak az aránya, akik inkább a gyermekekre való odafigyelést és tapintatot hangsúlyozó nevelést választják a szigorúbb, nagyobb fegyelmet követelő neveléssel szemben (66%), akik a legnagyobb arányban fogadják el azt a véleményt, hogy a mai iskolák túlterhelik a gyermekeket, azzal szemben , hogy az iskolák nem állítanak elég komoly követelményeket (35 ), és akik a leginkább elfogadják azt, hogy a neveléshez pedagógiai szakértelemre van szükség (54%)

2. Tradicionális-szelektív típus. Ebbe a típusba a megkérdezettek 19.1%-a (188 fő) került. Ez a falun élő emberek jellegzetes típusa, a városiak aránya itt a legkisebb (34%). Az érettségizettek aránya alacsony (27%), de magasabb, mint a 4. típusba tartozók körében. Alacsony az egy főre jutó átlagjövedelem (5305 FT), és magas az átlagéletkor (47 év), de a jövedelem magasabb és az átlagéletkor alacsonyabb, mint a 4. típusba tartozóknál. Ebben a típusban a legmagasabb a szakképzettség nélküli segédmunkások aránya. Ez a típus az, amely a legkevésbé elégedett az oktatás mai állapotával (2.7 pont) és ők azok, akik a legmagasabbra helyezik az oktatás azon feladatok sorában, melyekre az államnak pénzt kellene adnia (15 feladat közül átlag a 4.1. helyre). A szülők aránya e típusban a legalacsonyabb (24%), viszont itt találhatók legnagyobb arányban a nagyszülők (30%)

Ezen a típuson belül is viszonylag magas a határozott politikai preferenciával rendelkezők aránya (63%). E típuson belül az MDF-fel rokonszenvezők vannak a legnagyobb arányban (26.3%), és egyben itt található az MDF-szimpatizánsok legnagyobb része. Alacsonyabb az SZDSZ-szel (12%) és itt a legalacsonyabb a FIDESZ-szel szimpatizálók aránya (6.3%). Különösen magas e típuson belül a Kisgazdapárttal rokonszenvezők aránya (11%). Az e típusba tartozók döntő hányada véli úgy, hogy az életben iskolázottság nélkül is lehet boldogulni (23%). A magániskolák létesítését az e típusba tartozók többsége is elfogadja (59%), ha nem is olyan arányban, mint az 1. típus esetében.

Az e típusba tartozók vélik úgy a legnagyobb arányban, hogy szigorúbb nevelést kellene adni az iskolákban (55%). Az 1. típusba tartozóknál inkább választják azt a véleményt, hogy az iskolák nem állítanak elég komoly követelményeket a tanulókkal szemben, mintsem azt, hogy túlterhelik őket (70%), viszont az ő körükben a legalacsonyabb azoknak az aránya, akik már az egész fiatal korú gyermekektől is komoly tanulási teljesítményt várnának el (43%). Az e típusba tartozóknak már csak kevesebb, mint a fele (48%) véli úgy, hogy a nevelés pedagógiai szakértelmet kívánó tevékenység.

3. Modern-egalitárius típus. E típusba a megkérdezettek 24.6%-a (242 fő) került. A városlakók arányát (72%) és az ide tartozók átlagéletkorát (41 év) tekintve ez a típus hasonló az 1. típushoz. Az érettségizettek aránya azonban, noha a többség itt is rendelkezik ezzel a végzettséggel, itt már jóval alacsonyabb (54%). E típusban található meg legnagyobb arányban a szakmunkás réteg és a középszintű szellemi foglalkozásúak, ezzel szemben a betanított és segédmunkások aránya itt alacsony.Ez a csoport a leginkább elégedett az oktatás jelenlegi állapotával, és az előzőeknél kevesebbet is fordítana oktatásra az állami kiadásokból. A típusba tartozóknak valamivel több, mint egyharmada (35%) iskolás korú gyermeket nevelú szülő. Az előző típusba tartozókhoz hasonlóan e csoport képviselőinek is csak valamivel több mint fele (52%) véli úgy, hogy inkább nagy változások kellenének az oktatásügyben, mintsem stabilitás. Ebben a típusban a legalacsonyabb a vallásos emberek aránya (50.4%).

Ezen a típuson belül a legalacsonyabb a határozott politikai preferenciával rendelkezők aránya: csak 56%-uk jelölt meg olyan pártot, amelyikkel rokonszenvezik. A különböző politikai pártok iránti rokonszenv itt oszlik meg a leginkább kiegyensúlyozott módon. A többség itt is az MDF felé vonzódik (17%), de jóval kisebb arányban, mint a 2. típusnál. Az SZDSZ-pártiak aránya az előző típusnál megfigyelthez hasonló (13%), ellenben a FIDESZ-szel rokonszenvezők aránya magasabb (12%). Aránylag magas e csoporton belül a kisgazdákkal szimpatizálók aránya is (7.4%). Valamennyi típus közül erre jellemző leginkább az a vélekedés, hogy az életben való boldoguláshoz iskolázottság kell (48%). Noha alapvetően az egalitárius elvárások jellemzik, az 1. típusnál ugyan kisebb arányban, de e csoport tagjainak a döntő többsége (67%) is elfogadja a magániskolák állításának a lehetőségét.

Ami az iskolai tanítással és neveléssel kapcsolatos attitűdöket illeti, az e típusba tartozók között mindkét előbb említett csoportbelieknél nagyobb az aránya azoknak, akik szívesen vennék a gyerekek iskolai terhelésének a növelését (69%), akár már kisgyermek korban is (54%). A többség itt is a szigorúbb nevelés híve (54%), és az előző csoportnál megfigyelthez hasonló arányban vannak azok, akik a nevelést pedagógiai szaktevékenységnek tekintik (54%).

4. Tradicionális-egalitárius típus. A megkérdezettek 28%-a (276) fő került ebbe a típusba. Az e típusba tartozóknak a legmagasabb az átlagéletkora (48.3 év), a legalacsonyabb az egy főre jutó családi jövedelmi szintje (4992 Ft), és itt a legalacsonyabb az érettségizettek (18.5%) illetve legmagasabb a 8 általános iskolai osztályt vagy annál kevesebbet végzettek aránya (59%). Ugyanakkor e csoporton belül magasabb a városiak aránya, mint a 2. típuson belül (45%). Igen magas közöttük a segéd- és betanított munkások aránya (21 illetve 22%). E csoportban is viszonylag magas a nagyszülők aránya (30%). Az oktatással az átlagnál elégedettebbek (3.1 pont) és ők akarnák a legkevésbé azt, hogy az állam több pénzt fordítson az oktatásra. Ez az a típus, ahol a vallásos emberek aránya a legmagasabb (81.9%).

Ebben a típusban is többségben vannak a semmilyen párttal nem rokonszenvezők (58%). E típuson belül is valamivel magasabb az MDF-fel rokonszenvezők aránya (23%), mint a megkérdezett népesség egészében. Itt a legalacsonyabb az SZDSZ-hívek aránya (9.4%), ellenben a FIDESZ-szel rokonszenvezők itt nagyobb arányban találhatók (8.7%), mint a 2. típusban. A nem nagy arányban található kereszténydemokrata és szocialista szimpatizánsok legnagyobb része e csoporthoz tartozik: az arányuk 6.9% (KDNP) illetve 4.3% (MSZP). Ez az egyetlen csoport, ahol a többség ellenzi a magániskolákat (57%), és ahol a legalacsonyabb a változások iránti igény (47%).

Az e típusba tartozók vélik legnagyobb arányban azt, hogy az iskolákban komolyabb tanulmányi munkát kellene folytatni (73.3%), mégpedig már kisebb gyermekek körében is (55%). A szigorúbb nevelést és nagyobb fegyelmet az előző csoportnál valamivel kisebb arányban részesítik előnyben a tapintatos, odafigyelő neveléssel szemben (52%). Végül ez az a csoport, amelyben a legkisebb azoknak az aránya, akik elismerik a nevelés szakmai jellegét (43%).

4. Szélsőségesek és koalícióképesek

A koalícióformálódás lehetőségét nagymértékben befolyásolja a vélemények közelsége vagy távolsága. A feltételezésünk az - amint említettük -, hogy a felrajzolt oktatáspolitikai erőtérben azok a leginkább koalícióképesebbek, akik egymáshoz a legközelebb találhatók. A leginkább koalícióképesek azok a "mérsékeltek" lehetnek, akik a metszésponthoz közel találhatók, míg a legkevésbé koalícióképesek felehetően azok a "szélsőségesek" akik a metszésponttól távol vannak. Ezért fontos lehet annak az elemzése, hogy az egyes csoportokon belül mekkora a "mérsékeltek" és a "szélsőségesek" aránya.

Ha a felvázolt oktatáspolitikai erőteret alkotó dimenziókat tovább felezzük, aszerint, hogy az adott póluson melyek a még mérsékelt vagy centrista (a metszésponthoz közeli) és melyek a már szélsőséges (a metszésponttól távoli) pozíciók, akkor a korábbi négy típussal szemben tizenhat típus képe rajzolódik ki (v.ö. 2. ábra). Ezek közül négy (6,7,10,11) minden irányban koalícióképes: ezek a "centrista" (C) csoportok. Nyolc típus (2,3,5,8,9,12,14,15) csak egy irányban koalícióképes, ezek az "egyoldalúak" (E). Végül négy típus (1,4,13,13) semmilyen irányban nem koalícióképes, ez utóbbiakat tekinthetjük a "szélsőségeseknek" (SZ). E csoportok elhelyezkedését mutatja a 2. ábra.

 

SZELEKTIVITÁS

1 (SZ)

2 (E)

3 (E)

4 (SZ)

5 (E)

6. (C)

7. (C)

8 (E)

9 (E)

10. (C)

11. (C)

12 (E)

13 (SZ)

14 (E)

15 (E)

16 (SZ)

EGALITARIANIZMUS

 

2. ábra: Koalícióformálódás az oktatáspolitikai erőtérben

Az, hogy az emberek hol helyezkednek el ebben az oktatáspolitikai erőtérben, rendkívül erősen összefügg társadalmi réteghelyzetükkel. Jól mutatja ezt, ha az egyes csoportokon belül megnézzük az érettségivel nem rendelkezők illetve érettségizettek arányát. Az érettségivel nem rendelkezők aránya különösen szélsőségesen tradicionális (4, 8, 12 és 16 számmal jelzett) csoportokban magas: a szélsőségesen egalitárius és egyúttal szélsőségesen egalitáriusok között (16.számmal jelzett csoport) 91.2% az arányuk, a szélsőségesen szelekciópárti és egyúttal szélsőségesen tradicionális (4. számmal jelzett) csoporton belül 90%. Ezzel szemben a magasabb végzettségűek aránya különösen a szélsőségesen modern (1, 5, 9, 13 számmal jelzett) csoportokon belül magas. A szélsőségesen modern és egyuttal szélsőségesen szelekciópárti (1. számmal jelzett) csoporton belül az arányuk 83.6%. (Az egyes csoportokon belüli megoszlásokat a 31-37 táblázatok tartalmazzák.)

Érdemes megnézni, hogy milyen társadalmi adottságok jellemzik egyfelől a minden irányba koalícóképes "centrista" (C) (6,7,10,11) csoportot (ide sorolható a megkérdezettek 26%-a), másfelől a semmilyen irányba sem koalícióképes "szélsőséges" (SZ) (1,4,13,16) csoportot (ide sorolható a megkérdezettek 25%-a).

Általában az jellemző, hogy a semmilyen irányban nem koalícióképeseknek, azaz a "szélsőségeseknek" alacsonyabb az iskolai végzettségük (az érettségivel nem rendelkezők aránya 60% közöttük, szemben a centristák közötti 53.2%-kal), idősebbek (az átlagéletkor e csoporton belül 46 év, míg a centristák körében 44 év), alacsonyabb jövedelműek és nagyobb közöttük az iskoláskorú gyermekkel nem rendelkezők aránya.

A szélsőségesek aránya a FIDESZ hívek közöt a legalacsonyabb: 17%. A többi párt követőinél ez az arány a következő: KNDP: 38% SZDSZ és  MSZP 29%,  az egyetlen parlamenti párttal sem rokonszenvezők: 26%, FGKP: 24%, MDF: 20%. A centristák aránya a FIDESZ, az MDF hívei és az egy parlamanti párttal sem rokonszenvezők körében a legmagasabb, mindhárom csoportban 28%. A többi párt hívei között: SZDSZ: 24, FGKP, KNDP és MSZP: 15%

5. Oktatáspolitikai koalícióformálódás

Minden arra utal, hogy az oktatáspolitikával kapcsolatos jelentősebb elvárások követik a társadalom réteg szerinti és politikai tagozódását. Ebből - és ez a vizsgálatunk legfontosabb következtetése - arra lehet következtetni, hogy az oktatáspolitika alakulása többé-kevésbé kalkulálható, azaz nincs teljesen kiszolgáltatva a vélemények szeszélyes alakulásának. Nem reménytelen vállalkozás tehát feltételezéseket megfogalmazni arra nézve, hogy a jövőben milyen típusú oktatáspolitikai konfliktusok várhatók, ezek kapcsán milyen érdekkoalíciók alakulhatnak ki, s a vitáknak milyen kimenetei képzelhetők el.

Vajon milyen koalíciók kialakulására lehet számítani a négyféle oktatáspolitikai típus között? Vajon annak van-e nagyobb valószínűsége, hogy a modern vagy inkább annak, hogy a tradicionális értékek mentén alakul ki oktatáspolitikai érdekegyezés a társadalmon belül? És vajon inkább egy szelektív, vagy inkább egy egalitárius politika nyerhet teret az oktatáspolitika porondján?

A politikát feltehetően elsősorban egyfelől azok a csoportok fogják alakítani, amelyeket a politika alakulása a legközvetlenebbül érint, azaz az iskolás korú gyermeket nevelő szülők és az oktatás kérdéseiben inkább érdekelt iskolázottabb rétegek, másfelől azok, amelyek a leginkább rendelkeznek politikai képviselettel a jelenlegi hatalmi struktúrában.

Az iskolás korú gyermekekkel bíró szülők aránya a modern értékek mellett állást foglaló csoportokban (1. és 3. típus) jóval magasabb (37%), mint a tradicionális értékeket hangsúlyozó típusokban (27%). E típusokban találhatók az oktatás befolyásolására inkább képes iskolázottabb rétegek (a diplomások 82%-a és az érettségizettek 74%-a).

Ugyanakkor a modern értékek mellett elkötelezettek csoportjába tartozókat nyilvánvaló módon megosztja a rendszer szelektivitásához való viszonyuk. A szülőknek csaknem fele (49%) a szelektívebb rendszer mellett teszi le a voksát, s az így vélekedők éppen a legiskolázottabbak közül kerülnek ki. A diplomával rendelkezőknek 65%-a és az érettségivel rendelkezőknek 54%-a a szelektívebb rendszer híve.

A társadalom politikailag aktív része, úgy tűnik, ugyancsak inkább a szelektívebb rendszer pártolójának tűnik. Amíg a politikai preferenciával nem rendelkezőknek 58%-a található az egalitárius attitűddel rendelkezők között, addig a valamilyen pártszimpátiát kifejezőknek csak 49%-a. A kormánypártok támogatóinak csaknem fele támogatja a szelektív megoldásokat (47%), a liberális ellenzéki pártok támogatóinak viszont már csaknem kétharmada (62%) a szelektív megoldások híve.

Ami a modern kontra tradicionális értékeket illeti, a pártpreferenciával rendelkezők, tehát a feltehetően politikailag aktívabbak többsége (54%) a modern értékek támogatójának tűnik. A legnagyobb eltérés a kormánypártok és az ellenzéki pártok támogatói között inkább ebben a dimenzióban található. Amíg a kormánypártok támogatóinak 57%-ára a tradicionális  elvárások jellemzőek, addig az ellenzéki pártok támogatóinak 65%-a modern értékek mellett foglal állást.

Mármost mindezek alapján milyen fajta oktatáspolitikai megegyezésnek van legnagyobb valószínűsége a mai magyar társadalomban? Egy egalitárius politikának, legyen az akár modern, akár tradicionális értékek mentén szerveződő, vizsgálatunk alapján nincs nagy politikai realitása. A szülők és az iskolázottabb rétegek, csakúgy mint a domináns politikai erők támogatóinak a többsége ezt nem kívánja. Nagyobb a valószínűsége egy szelekciót erősítő politikának. Az, hogy ez tradicionális vagy modern értékek nevében formálódik, attól függhet, hogy a modern szellemű szelekciópárti tényezők mennyire hajlandóak közeledni a modern szellemű egalitárius célokat követők felé, illetve a tradicionális értékeket követő szelekciópártiak mennyire hajlandók a tradicionális orientációjú egalitariánus célokat követők felé közeledni.

Egy olyan irányítási szisztéma, amely nagyobb beleszólást enged a szülőknek és az iskolázottabb társadalmi rétegeknek, feltehetően a szelektív-modern sarok felé tolja el a politikát. Egy olyan irányítási szerkezet, amelyre a pártbefolyás a jellemző - a jelenlegi pártstruktúra mellett -, feltehetően ugyancsak inkább a szelektív irányba tolja el az erőket, de egyúttal erősíti a tradicionális elvárások súlyát, illetve növeli a modern és tradicionális elvárások közötti konfliktusok megjelenésének a valószínűségét. Az egyik legizgalmasabb kérdés végül is az, hogy az előttünk álló oktatáspolitikai vitákban az értékeket érintő tartalmi kérdéseknek (a modern-tradicionális tengelyen zajló viták) lesz e meghatározó súlyuk, vagy pedig a társadalmi rétegérdekeket érintő strukturális kérdéseknek (a szelekció-egalitarianizmus tengelyen zajló viták).

 



[1] Eredetileg megjelent az Oktatáskutató Intézet „: Kutatás közben” c. sorozatában, 1991-ben